Puskás Ferenc halála: műsorváltozás a rádióban és a Duna TV-ben

Vágólapra másolva!
2006.11.17. 12:38
Címkék
Puskás Ferenc halála miatt műsorváltozás lesz pénteken a Kossuth Rádióban és a Duna Televízióban.

A rádióban 17:05 órakor kezdődik a Puskás Öcsi - a legendák soha nem halnak meg című emlékműsor. A közel egyórás összeállításban a péntek reggel elhunyt Puskás Ferencre emlékeznek sporttársak, barátok, családtagok.

A műsorkészítők igyekeznek megszólaltatni a világhírű labdarúgó egykori csapattársait, ismerőseit, „Öcsi” pályafutásának különböző helyszíneiről. Így többek között Londonból, Spanyolországból és Görögországból is jelentkeznek az egyik legismertebb magyarra emlékezők.

A Duna TV dokumentumfilmmel emlékezik a világhírű labdarúgóra. A 20 óra 55 perctől műsorra tűzött, Koltay Gábor által rendezett alkotást először láthatja a nagyközönség.

Az 1985-ben készült, majd 2006-ban kiegészített, felújított, Puskás Öcsi című film az első hosszabb, kamera előtti beszélgetés a mindenki által tisztelt Öcsi bácsival, azt követően, hogy negyed évszázados kényszerű távollét után a nyolcvanas évek elején először hazalátogatott.

Puskás Ferenc a magyar nyilvánosság előtt ebben a filminterjúban emlékezett először pályafutására, emlékezetes mérkőzéseire, a londoni 6-3-ra, az '54-es világbajnoki döntőre, a Real Madridra, egykori társaira, barátaira és a társadalmi, politikai körülményekre. Az 50 perces beszélgetést sok fotó, és archív filmdokumentum egészíti ki.

A film az 1985-86-ban készült, Szép volt fiúk című, akkoriban betiltott filmsorozat első epizódja, amely felújított, kiegészített változatában most először kerül bemutatásra.
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
5 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
5 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
6 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
6 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik