Várhidi Péter lett a megbízott kapitány

Vágólapra másolva!
2006.10.31. 13:12
Címkék
Várhidi Pétert, az U19-es válogatott szakvezetőjét bízta meg Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a kapitányi teendők ellátásával a Kanada ellen. A barátságos mérkőzést november 15-én rendezik meg, Székesfehérváron.
Várhidi Péter
Várhidi Péter
Várhidi Péter
Várhidi Péter
Öt nappal azután, hogy Bozsik Péter a gyenge Európa-bajnoki selejtezőkön való szereplés miatt lemondott, Kisteleki István, az MLSZ elnöke megbízta Várhidi Pétert a magyar labdarúgó-válogatott irányításával.

A korábban az Újpesttel bajnoki címet nyert szakember segítője az MTK tartalékcsapatánál dolgozó Teodoru Vaszilisz lesz.

"Stabil, motivált, de a jövőt illetően is ígéretes játékosokból álló keret összeállítását várom tőle és természetesen azt, hogy az A-válogatottnál is kamatoztassa azt a lendületet, amit a szerdán befejeződő ciprusi korosztályos Eb-selejtező sikere biztosíthat számára" - kommentálta döntését az MTI-nek Kisteleki. "Az év utolsó mérkőzésén pályára lépő csapat gerincét mindenképpen azoknak kell alkotniuk, akikre jövőre is számíthat a majdani szövetségi kapitány."

Az elmúlt napokban kérdéses volt még Détári Lajos sorsa, aki Bozsik Péter mellett látott el eddig a válogatott szövetségi edzője volt. A szakember szerződését továbbra sem kívánja felbontani a szövetség, azonban, hogy a jövőben milyen feladatot lát el a nemzeti csapat környékén, arról a majdani szövetségi kapitány dönt.

Bozsik Péter csütörtökön mondott le posztjáról, miután szakmai beszámolóját nem fogadta el az MLSZ elnöksége. Kisteleki István szombaton jelezte, hogy szívesen látná Bölöni Lászlót a válogatott új szövetségi kapitányaként.
Legfrissebb hírek

Cseberből vederbe – kongatja a vészharangot a brazil média a válogatott botladozása után

Foci vb 2026
19 perce

Eldorádó a bécsi Práterben – vb-selejtezők, 8. rész

Képes Sport
19 perce

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
20 perce

Thiago Alcántara lett Flick segítője a Barcánál

Spanyol labdarúgás
39 perce

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
1 órája

Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik Tatabányára

Labdarúgó NB I
1 órája

„Kár érte...” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhihez hasonló esetek

Angol labdarúgás
1 órája

MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG KÉZILABDA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik