Magyar labdarúgás: győzelemmel hangolt az U19-es válogatott

Vágólapra másolva!
2006.10.25. 00:47
Címkék
A ciprusi Európa-bajnoki selejtező minitornára a tatai edzőtáborban készülő U19-es magyar labdarúgó-válogatott kedden délután edzőmérkőzést játszott a Tatabánya ligacsapata ellen, és nyert 9-0-ra.
"Elégedett vagyok a labdarúgók hozzáállásával és a mutatott játékkal is. Ebben az összeállításban még sosem játszottunk, kíváncsi voltam, mit mutat majd a csapat. A játékosok tökéletesen megvalósították, amit kértem tőlük, és így nehéz feladat elé állítottak, hiszen nem lesz könnyű kiválasztanom azt a négy embert, aki nem tarthat velünk Ciprusra" - nyilatkozta Várhidi Péter szövetségi edző. A magyar U19-es korosztályos válogatott szerdán utazik tovább Larnacára. Október 27-én, pénteken Ciprus ellen kezd, majd október 29-én Azerbajdzsán, november 1-jén pedig Örményország nemzeti tizenegye ellen vívhatja ki, hogy továbbjusson a tavaszi selejtezőkörbe. A csoportból az első két helyezett léphet tovább.
Legfrissebb hírek

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
1 perce

Cseberből vederbe – kongatja a vészharangot a brazil média a válogatott botladozása után

Foci vb 2026
24 perce

Eldorádó a bécsi Práterben – vb-selejtezők, 8. rész

Képes Sport
24 perce

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
25 perce

Thiago Alcántara lett Flick segítője a Barcánál

Spanyol labdarúgás
44 perce

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
1 órája

Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik Tatabányára

Labdarúgó NB I
1 órája

„Kár érte...” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhihez hasonló esetek

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik