Ciprus nem az álmok szigete

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2005.05.24. 21:41
Címkék
Mindössze egy mérkőzésen jutott lehetőséghez az ősszel a Zalaegerszeg csapatában Bardi Gábor, így nem volt meglepetés, hogy a kapus a téli szünetben távozott, és akárcsak a Nea Szalaminához szerződő Szamosi Tamás, ő is Ciprusra igazolt, mégpedig a másodosztályú Apop együtteséhez. A kapus igazán jó ajánlólevéllel kelt útra, hiszen ő - ha nem is minden találkozón - védett a 2001-2002-es évadban bajnoki aranyérmet nyert ZTE-ben is.
"Mivel Zalaegerszegen nem jutottam lehetőséghez, így váltanom kellett, hiszen huszonhat évesen rendszeresen védeni szerettem volna - magyarázta a távozás okait a magyar élvonalban addig 35 mérkőzésen pályára lépő kapus. - A ciprusiak látták a Debrecen elleni utolsó meccsünket, majd télen kimentem próbajátékra a szigetre, és aztán ott is maradtam."A ciprusi fél év pedig igazán sikeres volt Bardi Gábor számára, hiszen csapatával megnyerte a bajnokságot, úgy, hogy tizenhárom mérkőzésen - amelyek mindegyikén a magyar kapus védett - mindössze hat gólt kaptak. A történet mondhatni tipikus: a csupa jó ellenére korántsen biztos, hogy Bardi Gábor az ősszel is ebben a csapatban futballozik majd."Van még két év opció a szerződésemben, de úgy gondolom, nem megyek vissza Ciprusra - mondta a már újra Magyarországon tartozkodó kapus. - Ennek szakmai és anyagi okai is vannak. Egyrészt nem látom biztosítottnak, hogy a jövőben is megkapom a pénzem, hiszen Cipruson az élvonalbeli bajnokság például anyagi viták miatt szünetelt három hétig. Ráadásul - minden pozitívum ellenére - szakmailag visszalépés volt ez a fél év, hogy mást ne mondjak, a csapatnak például én voltam a kapusedzője."Kínálja magát a kérdés: ha nem az Apop lesz a magyar játékos klubja, akkor vajon melyik? Erre most még Bardi Gábor sem tud választ adni. A kapusnak vannak ajánlatai más ciprusi csapatoktól, konkrétumokról azonban még nem beszélhetünk."Amíg nem lesz csapatom, addig is edzéseben maradok, egyénileg, illetve a korábbi kapusedzőnk Tamás Gyula segítségével - vázolja a nyári programját a kapus. - Itthon és külföldön is szívesen játszanék, csak az a fontos, hogy szakmailag megfelő legyen az ajánlat, és jussak rendszeres játéklehetőséghez."
Legfrissebb hírek

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
1 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
7 perce

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr –hivatalos

Labdarúgó NB I
11 perce

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
24 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
29 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
31 perce

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
43 perce

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
47 perce
Ezek is érdekelhetik