Utolsó ember, előre fuss!

Újfent bizonyságot nyert, hogy jó az "öreg" a háznál. A 45. születésnapját szerdán ünneplő Disztl Péter kapusedző ugyanis remek munkát végzett: az elmúlt nyolc napban az általa felkészített Király Gábor volt a magyar csapat legjobbja a Megyeri úti selejtezőn. Az 55. válogatottságát a bolgárok ellen letudó futballista viszont amondó, ha valakiről szépeket akarunk írni a meccs után, az még véletlenül se ő legyen…
- Hiba lenne engem kiemelni, mert ez a mérkőzés nem rólam szólt, hanem a csapatról - magyarázta meg mindjárt a kapus, miért maradna inkább háttérben. - Aki pályára lépett, az erőn felül teljesített, és így, együtt értük el ezt a nagy sikert.

- Ezek szerint a döntetlent sikerként értékeli.
- Méghozzá óriási sikerként. A bolgár, és ez nem csak a nemzetközi szövetség hivatalos ranglistája alapján mondom, sokkal jobb együttes, mint a magyar. Nos, a két gárda közötti különbséget szerdán kiegyenlítettük a korábban nemegyszer kritizált hozzáállásunkkal, úgy küzdöttünk, úgy hajtottunk, hogy az nem maradhatott eredmény nélkül.

- Még egyszer: az egy-egy jó eredmény?
- Szerintem az. Én például pontszerzésként könyvelem el a történteket, már csak azért is, mert addig harcoltunk, amíg ki nem egyenlítettük a hátrányunkat. Ne felejtsük el, ez a bolgár csapat jóval erősebb volt a múlt szombaton a svédektől odahaza vereséget szenvedő bolgár csapatnál, hogy csak két nevet említsek, kiegészült a szófiai találkozót eltiltás miatt kihagyó Martin és Sztilian Petrovval.

- Jó, hogy éppen őket említi… Mi történt az ötvenkettedik percben? Azon kívül persze, hogy Martin Petrov beadását követően Sztilian Petrov a kapuba bólintotta a labdát.
- Átrágtam már magam néhányszor a szituáción, és arra jutottam, ha esetleg az utolsó lépésnél elvetődöm, hogy még jobban zárjam a szöget, akkor esetleg háríthattam volna. De elmondom azt is, miért nem ezt a megoldást választottam: benne volt az is pakliban, hogy Petrov visszafejeli középre a labdát, és ez esetben én, aki gyakorlatilag kirepültem a játéktérről, tehetetlenül bámulom, amint valamelyik támadó az üres kapuba passzol. Nézzem bárhonnan, így sem jó, úgy sem jó…

- Negyven perccel később is közeli szemlélője lehetett a gólnak.
- De azt jó volt látni… Hogy felmentem a szögletnél, az egyébként nem először hozott szerencsét. Még a Hertha kapusaként a Rostock elleni kupameccs hoszszabbításában, annak is a végén merészkedtem előre, előbb egyenlítettünk, majd megnyertük a büntetőpárbajt; halkan teszem hozzá, három tizenegyest is hárítottam. Próbálkoztam aztán a Crystal Palace játékosaként is a Bolton ellen, de akkor nem jártunk sikerrel. Szóval eddig háromból kettő, nem rossz, ugye?

- Ez nem. És a tizenötből hét?
- Ha az öt világbajnoki selejtezőn szerzett hét pontra céloz, akkor azt felelem, lehetne kevesebb is. Habár több is, ha a bravúrok nem maradnak el…

- A sorozat félidejében csoportjában a negyedik helyet foglalja el Magyarország válogatottja. Ez a realitás, nemde?
- Mint említettem, a bolgárok jobbak nálunk. Fájdalom, ez igaz a svédekre és a horvátokra is. Ha ezt veszem alapul, akkor igen, úgy reális, ahogy most van. Ugyanakkor sportemberek vagyunk, amíg matematikai esélyünk van a továbbjutásra, miért tennénk le róla.

- A lefújást követően netán már szóba is került, miként harcolhatják ki a világbajnokságon való részvételt?
- Az speciel nagy dolog lett volna, ha bárki megszólal az öltözőben, ugyanis annyira kihajtottuk magunkat, hogy a levegővétel is komoly gondot okozott… Megjegyzem, a csütörtöki lapokat átlapozva is kis híján elakadt a lélegzetem, nem értettem, miért születtek ilyen negatív hangvételű tudósítások. Ismernek engem, mindig őszinte vagyok, most is az leszek: többet vártam a sajtótól. Ez a gárda jobb kritikát érdemelt volna. Mert aki azt állítja, hogy rossz meccset és egy akaratgyenge magyar válogatottat látott a Megyeri úton, az hazudik. Nem azt mondom, hogy dicsérjék agyon a csapatot, ezt nem is várja el senki, de az sem szerencsés, ha mindig a rosszat keresik. Higgye el, nem könnyű feldolgozni mindezt.

- Ezen ne múljék, legyen pozitív végkicsengése a cikknek: minek örült leginkább szerda este?
- Az első és az utolsó képnek: a Himnusz alatt csodálatos volt látni a rengeteg magyar zászlót a magasban, ahogy a rajtuk lévő feliratokat elnéztem, szinte minden város képviseltette magát. S azok után, hogy a közönség megállás nélkül biztatott bennünket, a végén tapssal értékelte a teljesítményünket. Mindebből pedig azt szűrtem le: Magyarországon a mai napig szeretik a focit.