Ne legyen nagy a felfordulás!

- Vegye fel nyugodtan - vetettük fel talán a 12. telefonnál.
- Dehogy veszem! Amikor futballról van szó, engem ne zavarjanak. A labdarúgás nálam egyenlő a családdal, legalábbis ami a fontossági sorrendet illeti.
- S ha a kedves felesége vagy a gyerekek keresik?
- Visszahívom őket.

Mint mindig, most is nyerhetünk

- Rendben, akkor mostantól csak a foci: telik el úgy napja, hogy ne jutna eszébe a bolgárok elleni világbajnoki selejtező?
- Nap?! Félóránként beugrik, milyen fontos találkozó vár ránk március harmincadikán.
- A legfontosabb?
- Ha azt veszem alapul, hogy mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, akkor igen. Ugyanakkor március harmincegyedikén már az Izland elleni selejtező lesz a legfontosabb.
- Nyerhetünk Örményország és Lettország ellen, jobbak lehetünk Németországnál és Skóciánál, felülmúlhatjuk Brazíliát és Horvátországot, elintézhetjük Svédországot és Észtországot - nyilatkozta tavaly; aztán hol győztünk, hol nem. Mit mond most: három pontot szerzünk Bulgária ellen?
- Azt mondom, amit minden mérkőzés előtt: nyerhetünk.
- Na ja, a pozitív szemlélet.
- Az bizony. Én, szerencsére, ezzel vagyok megáldva.
- Ki az a peches, aki nem?
- Mondjuk, jó néhány magyar játékos. Amikor elfogadtam a magyar szövetség ajánlatát, tudtam, nehéz, de nem megoldhatatlan feladatra vállalkozom, miként tisztában voltam azzal is, hogy csodát sem magamtól, sem a futballistáktól nem várhatok. Utóbbiakat azonban "átnevelhetem", ezt is tudtam. Arra viszont nem számítottam, hogy lesznek majd olyanok, akik, ahol csak tudnak, keresztbe tesznek nekünk. Ám gond egy szál se: aki kővel dobál minket, azt kenyérrel sem dobjuk vissza, egyszerűen nem veszünk róla tudomást.

Nem mindenkire jellemző az őszinteség

- Afelett ellenben nem hunyhat szemet, hogy milyen rossz formában kezdte a szezont a válogatottba meghívott labdarúgók többsége.
- Tény, az első fordulóban szomorúan tapasztaltam a Ferencváros-Győr meccsen, hogy a pályán tartózkodó nyolc kerettag közül egyik sem szakadt meg a győzelemért. Holott tudhatták, hogy a lelátón ülök, bizonyíthatták volna: nélkülük elképzelhetetlen a bolgárok ellen pályára lépő csapat. Kész szerencse, hogy a nemzeti együttes pályaedzője "kéznél volt": a Fradi szakvezetőjével, László Csabával azon melegében megoszthattam a kritikámat. Kollégám igazat adott nekem - nem azért, mert a segítőm… -, közölte, hogy igyekszik rendet tenni a fejekben, s tessék, a zöld-fehérek hozzáállása sokkal szimpatikusabb volt Diósgyőrött.
- A győrieket szerdán is élőben tekintette meg, náluk is érzékelte a pozitív változást?
- Nem mindegyiküknél… Hogy kiknél nem, az elképzelhető, hogy már vasárnap, a keretszűkítés során kiderül. Mert lehet - s ez nem csak az ETO játékosaira vonatkozik -, hogy X. Y. nagy névnek számít a magyar futballban, de ez engem egyáltalán nem érdekel. Ha nem szakad meg a gyepen, akkor viszlát! Az biztos: akit végül meghívok, az olyan mentalitással van megáldva, hogy tíz másik, hasonló szemléletű futballistával egy csapatot alkotva legyőzheti Bulgáriát.
- Pető Tamás önként mondta le a válogatottságot, állítólag nincs olyan fizikai állapotban, hogy a nemzeti együttes hasznára lehessen. Ezt a gondolkodásmódot értékeli?
- Maximálisan. Tamás nemcsak önmagával, hanem velem, a társaival és a szurkolókkal szemben is őszinte volt. Ez nem minden labdarúgóra jellemző…

- Mire, kire gondol?
- Például arra, hogy egy játékos, mindegy, hogy ki, lelkesen azt nyilatkozza: felépült sérüléséből, soha nem örvendett olyan kiváló állapotnak, mint most. Az újságíró leírja ezt, tán még el is hiszi, a drukker pedig követelni kezdi a futballistát a csapatba. Én engedek a nyomásnak, aztán húsz perc múlva, mint egy lufi, kipukkad az illető, mire mindenki engem támad, hogy miért adok lehetőséget egy sérültnek. Na nem, ebből köszönöm, nem kérek.
- Nézzük máshonnan: ki van jobb fizikai állapotban, az idehaza rendszeresen szóhoz jutó labdarúgó, vagy az, aki külföldön a kispadon csücsül?
- Jókat kérdez… Egy tökéletes edzés, tartsa azt az Inter, a Barcelona vagy éppen a Crystal Palace trénere, nem pótolhatja a mérkőzést. De itt van például Szabics Imre esete: bár a Stuttgart támadója legtöbbször csak csereként kap lehetőséget, a teljesítményére nem lehet panasz, gólokat lő, jól játszik, ismét méltó arra, hogy válogatott legyen.
- Szabics Imre tehát felvonulhat kedden a budai hegyekben lévő táborba. Apropó, miért nem a Margitszigeten lesz a központ?
- A játékosok viselkedése indokolta, hogy elzárjuk őket a külvilágtól. Amíg "lent", a városban készültünk, az volt az esti program, hogy a családtagokat, a barátokat és a menedzsereket fogadták, az előttük álló meccsről szó sem esett. Ennek vége. Az ellen semmi kifogásom, hogy esténként lemenjenek a bárba, legurítsanak egy korsó sört, de foglalkozzanak csak egymással, illetve a bolgárokkal. Az összetartás, az eddig általam hiányolt összetartás így alakulhat ki a meccsig.

Nem az edző, a játékos dönthet a sikerről

- Ön döntött arról, hogy a Puskás Ferenc- helyett a Szusza Ferenc-stadion adjon otthont a selejtezőnek?
- Én is. A remek atmoszférájú újpesti létesítménynél nem kell jobb helyszín.
- Kabalának sem rossz: legutóbb ott nyert a válogatott Izland ellen.
- Nem ezen múlik majd.
- Hanem, mondjuk, azon, hogy a két, korábbi kiváló labdarúgóból, Lothar Matthäusból vagy Hriszto Sztoicskovból lett a jobb edző?
- Noha a magunk módján mi is hozzájárulhatunk a sikerhez, még csak nem is ezen. Nem Matthäus és Sztoicskov, hanem Magyarország és Bulgária csap össze, azaz a döntés tizenegy magyar, illetve tizenegy bolgár kezében lesz. De ha hármat cserélek, akkor már tizennégy magyaréban…

---- H ---- H