A labda még tiltott gyümölcs

- Sokszor eszébe jut még az a balul sikerült bochumi kirándulás?
- Nem, egyáltalán nem foglalkozom vele. Muszáj volt így tennem, mi mást tehettem volna. Az a múlt, nekem csak a felgyógyulással szabad törődnöm.
- Ilyen könnyen túl lehet ezen lépni?
- Azért nehogy azt higgye bárki is. Ez volt az első operációm, az első súlyos sérülésem. Ifista koromban egyszer elszakadt a hátsó térdszalagom, de az csak utólag derült ki, azt lábon kihordtam, azzal fociztam, most viszont erre nem volt és nincs is lehetőségem.

Nem szabad siettetni a gyógyulást

- Hogyan lehet megbarátkozni azzal, hogy valaki az egyik nap még futballozik, másnap pedig közlik vele, legalább fél évre felejtse el az egészet?
- Nem könnyen… Sok függ attól, kinek milyen az alkata, a beállítottsága, milyen célokat tűz maga elé, hogyan tudja feldolgozni a sérülés tényét, és még sorolhatnám. De sok megoldás nincs, ha valaki tovább akar játszani, akkor fel kell dolgoznia és el kell viselnie mindent. Márpedig én futballozni akarok. Meglátjuk, mi sül ki a folyamatból, de azt nagyon remélem, hogy hamarosan itt lesz a vége.
- Mikor? Meg meri saccolni?
- Inkább nem, ha megengedi. Nem akarok elhamarkodottan beszélni. Korábban mindenki bizakodó volt, én is, de be kellett látnunk, mindennek megvan a maga ideje. Ez olyan, mint a terhesség, ott is megvan, mikor születik meg a kisbaba. Szeretnék még néhány évet játszani, nem lenne okos siettetni a visszatérést. Majd ha teljesen rendbe jön a lábam, akkor beszállok, előbb nem akarok, nehogy összeszedjek egy még súlyosabb sérülést.
- Gondolom, ilyenkor a család a legfőbb mentsvár.
- Ôk mindig mellettem állnak, mindig mentsvárat jelentenek. No és a barátaim is. Nélkülük biztosan sokkal nehezebb lenne elviselni az egészet. De velük szemben próbálok spórolni, nem akarom velük éreztetni, nekem mennyire kellemetlen, hogy nem játszhatok, hogy azt látom, a többiek szaladgálnak a pályán, én meg ücsörgök a nézőtéren. Örök közhely, a sérüléssel mindig számolni kell, mindig benne van a pakliban, és sohasem jön jókor. De meg fogok gyógyulni, és újult erővel térek vissza a pályára.
- A Werdernél már várják?
- Mindenki nagyon kedves, rendes, amikor bent vagyok az öltözőben, de általában mindenki a saját kis életével foglalkozik. Ez így van rendjén, én is voltam már a másik oldalon, ez így természetes, így helyénvaló. Persze, nem esik rosszul, amikor azt mondják, mennyire hiányzom a csapatból, azt kérdezik, mikor épülök fel - és így tovább. De mindennek megvan a maga folyamata. Mindenki készül a saját dolgára, én is azt teszem, ott a kis edzésprogramom, nekem most azt kell teljesítenem. ---- - Hogyan telik most egy napja?
- Mint egyébként. Napi két edzéssel, csak éppen nem a pályán, hanem a többiektől külön. Biciklizem, futok, kondizom, délután kezelés, edzés. Pihenni csak vasárnap lehet.
- A labda tabu?
- Egy-két koordinációs gyakorlatot leszámítva az. Sajnos a kapura lövéseket még nem gyakorolhatom, pedig mennyire hiányzik már!
- Mint ahogyan ön is a Werdernek.
- Erre mit mondjak? Ha egy meccsen nem megy a csapatnak, mindig azt hiányolják, aki éppen nem játszhat. Ha jól játszik a gárda, mindenki elégedett és boldog.
- Azt viszont ön sem tagadja, hogy szép gesztus volt, amikor a Werder a sérülését követően szerződéshosszabbítást ajánlott. Pedig néhány hónappal korábban bejelentették, a nyáron elválnak útjaik.

- Nemes gesztus volt, de a klubnak ebből semmiféle költsége sincs, hiszen a hatodik hét után a biztosító fizette a pénzemet. A Brémának jó üzlet, ha felépülök, én pedig szeretném viszonozni a gesztust. Ha felépülök, mindenképpen átbeszéljük a hogyan továbbot, az újabb szerződéshosszabbítás feltételeit. A Werder lesz az első tárgyalópartner, persze ez nem jelenti azt, hogy automatikusan itt maradok. Tudja, a sérülésem alatti idő arra is jó volt, hogy más távolságból, kívülállóként átlássam a helyzetet. Rájöttem, az egyik legfontosabb tényező, hogy az ember olyan közegben játsszon, amelyben jól érzi magát. Csak ott tudja a legjobbját nyújtani. De egyelőre nem nagyon töröm a fejem azon, mi lesz, hogy lesz, az sokkal inkább érdekel, mikorra jön rendbe a lábam.
- Magyarországról mennyire kap visszajelzéseket?
- Én azt mondom, inkább arra figyeljenek, aki játszik, ne arra, aki sérült. Egyszer-kétszer jólesik az érdeklődés, de hosszabb távon azért idegesít, mert nem tudom, mikor mi történik velem, és nem szeretem, ha csak általánosságokat mondhatok. Talán lelki tényezők is benne vannak ebben, ha egészséges a játékos, akkor is vannak hullámvölgyei, nemhogy akkor, amikor sérült. De megpróbálom tartalmasan kihasználni az időt, több időt töltök a családdal, végre volt lehetőségem könyvet olvasni, ugyanakkor tagadhatatlan, nagyon hiányzik már a futball.

A válogatottnál mindent tudnak róla

- Például a válogatott is?
- Például. Sajnos nem kezdtük jól a világbajnoki selejtezőket, a két idegenbeli nulla három fájdalmas volt, Izland ellen pedig vert helyzetből fordítottunk. Nehéz mit mondani. A sansz még megvan, lehetnek körbeverések, de az eredményt tekintve mindenki feltétlenül többet várt az első három mérkőzéstől.
- Lothar Matthäusszal tartja a kapcsolatot?
- Legutóbb nem ő, hanem Hrutka Rudi hívott, a svédek elleni találkozó előtt ott voltam a hajón is, tehát képben vannak velem kapcsolatban. De nem hiszem, hogy folyamatosan hívniuk kellene most, majd akkor, ha egészséges leszek… ---- Nem túlzás azt állítani, hogy Lisztes Krisztián a sérüléséig kulcsembere volt a Werder Bremennek, hiszen rajta kívül senki sem játszott 30-ból 30 bajnokin a zöld-fehéreknél. A magyar középpályás kiválása után néhány mérkőzésig még a "régi" Werder volt látható Németországban, azóta viszont mintha hullámvasutazna az előző évadban duplázó együttes. Amíg Lisztessel több mint 75 százalékos produkciót nyújtott a társulat, nélküle alig lépte át az 50 százalékos küszöböt.
"Nem szeretnék senkit senkivel összehasonlítani, itt nem azon múlik egy csapat teljesítménye, hogy játszik-e valaki vagy nem - mondta Lisztes. - Várható volt, hogy ez az idény nem úgy jön össze, ahogyan az előző, mert akkor minden annyira stimmelt, hogy olyan szinte nincs is. Akkor majdnem mindig a legjobb tizeneggyel tudtunk kiállni, én is csak a bajnokság végén sérültem meg, így szinte változatlan összeállításban játszottuk végig a szezont. A nyáron új emberek jöttek a csapathoz, az ő beilleszkedésükhöz, illetve a gépezet beindulásához időre van szükség. Ráadásul most hol egy védő, hol egy középpályás, hol egy csatár esett ki, Schaaf edzőnek folyamatosan át kellett szerveznie a csapatot. A kényszernek pedig néha látszott az eredménye is. Összességében azért nem lehet panasz az együttesre, a bajnokságban ott vagyunk elöl, a Bajnokok Ligájában már nyertünk kettőt, és tovább is juthatunk."(A táblázatban a Stuttgart elleni mérkőzés eredménye nem szerepel.)