A tudás és a büszkeség

A hévízieken semmi sem múlik. A csapatuk délelőtt edzett, utána lenyíratták a füvet, Gyenesdiásról hoztak egy hengert, azzal kiegyengették a gyepet, és mindezt csak azért, hogy a magyar válogatott a rangjához méltó talajon edzhessen. Ez fontos volt a helyieknek, akiknek a gondolkodására jellemző, hogy például a pálya szomszédságában található étterem pincére is büszkén magyarázta a vendégeinek, hogy a szomszédban Lothar Matthäus együttese edz, mire a német nyugdíjasok fizettek, és mentek neves honfitársukat és játékosait bámulni. A derék pincér ezzel öngólt lőtt ugyan, de nem bánta, csak az okozott csalódást neki, hogy a japánok nem jöttek ide, holott ő azt hitte, Zico együttesét is szemrevételezheti a vendéglátóipari egység ablakából.
Mindezt leszámítva szemérmetlen túlzás lenne mozgalmasnak minősíteni a magyar válogatott szombatját. A reggelit követően a kapitány mozgásra hívta fel stábja tagjait, néhányan közülük kimentették magukat, de a menedzser, a pályedző és a sajtófőnök elment futni Matthäusszal. A sportolás után a kapitány videózott, természetesen játékosainak a társaságában, és együtt nézték meg a vasárnapi ellenfél Szingapúr elleni mérkőzését. A szakember csak a rögzített játékhelyzeteknél állította meg a felvételt, felhívta a figyelmet a különböző figurákra, és elmondta, hogy bár most mások alkotják a japán válogatottat, a stílus, a játékfelfogás ugyanaz, tehát ebből a meccsből is leszűrhető, milyen mérkőzésre számíthat csapata ma 13 órakor.
Ezután arról beszélt, hogy mindenki legyen büszke, mert itt lehet, a meccsen adja a tudását, az egyéniségét, és ezzel véget is ért a délelőtt, délután pedig egy igazi átlagedzés zárta a felkészülés utolsó napját. Ez az edzés fél ötkor kezdődött, aminek az ad jelentőséget, hogy Lothar Matthäus negyed hétkor már a televízió előtt akart ülni, az egyik német csatornán ugyanis ekkor kezdődik a Bundesliga összefoglalója.
Érdekes színfoltja volt az edzésnek a japán újságírók megjelenése is. Minden játékosról mindent tudni akartak, bájosan gyakorolták a nevek kiejtését, szemlátomást véresen komolyan vették a felkészülést a mérkőzésre. Egyikük elmondta, a felkelő nap országában nincs most fontosabb, mint a válogatott európai túrája, az átlagjapán Magyarországot elsősorban a zenei hagyományairól ismeri, személy szerint ő kiválóan érzi magát nálunk, bár kicsit másnapos, mert péntek este megkóstolt fél üveg tokajit.
Mit lehet erre mondani?
Talán azt, hogy reméljük, vasárnap este is fáj majd a feje, de akkor a japán válogatott veresége miatt. ---- P ---- I