Ma végre eldől, jönnek-e a brazilok Budapestre

2004.04.07. 22:27
Címkék
A szerdai tárgyalások sem hoztak eredményt, de csütörtökön mindenképpen eldől, hogy április 28-án a Carlos Alberto Parreira vezette világbajnok brazil, avagy  lehetséges beugróként  az Arie Haan által dirigált kínai válogatottal mérkőzik meg a magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Ferenc-stadionban.
A dél-amerikai ország szövetsége (CBF) péntek este jelentette be, hogy az ötszörös világbajnok együttes a magyar főváros vendége lesz, erre szombaton reagált magyar partnere (MLSZ), amely azonban írásos szerződés hiányában azóta sem tudta megerősíteni a hírt.
Nem hivatalos információk szerint a brazilok egymillió dollárt (210-220 millió forintot) kérnek a magyarországi fellépésért, valamint a küldöttség részére első osztályú repülőjegyeket, ezenkívül a szállást is a vendéglátó fél állná. A szerződés ugyanakkor kikötné bizonyos sztárok kötelező szerepeltetését, vagyis az aranysárga mezben világklasszisok játszanának a Puskás Ferenc-stadionban.
"Csütörtök délelőtt pont kerül az ügy végére, délután pedig sajtótájékoztató lesz az MLSZ székházában, amit akkor is megtartunk, ha végül nem sikerülne tető alá hoznunk a brazilok elleni összecsapást – nyilatkozta Berzi Sándor, a magyar szövetség főtitkára. – Az esélyek? Eddig sem mentem az események elébe, az utolsó órában sem tenném."


Jönnek a brazilok:
Szerdára minden eldőlhet
Eljönnek hozzánk a brazilok
Csak a francia–brazil biztos
A brazilok szóban már jelezték: eljönnek!
A WB-sorozat: Wales jön, a világbajnok Brazília jöhet
Legfrissebb hírek

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
6 perce

Tizenöt góllal nyert a Győri ETO a német bajnokság éllovasa ellen

Kézilabda
7 perce

Kisvárdai kapufa és felcsúti helyzetek az első félidőben

Labdarúgó NB I
8 perce

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
23 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
39 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
45 perce

A Gyirmót a végén egyenlített az emberhátrányba került Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
48 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
57 perce