A legendák nem vádolnak

Buzánszky Jenő természetesen apró meglepetéssel készül barátja születésnapja alkalmából. Felköszönti, átöleli és majd a fülébe súgja: Öcsikém, még sokáig, nagyon sokáig szeretnélek ünnepelni. Az Aranycsapat jobbhátvédje is értesült a német doppingvádról:
"Nem szeretnék most sem vádaskodni, hiszen ezt korábban sem tettem. Ám az is biztos, hogy sok piszkos dolog történt akkor velünk. Ki merem jelenteni, hogy például Liebrich szándékosan rúgta le Puskást a világbajnokság első magyar–német meccsén, amikor mi nyertünk nyolc háromra. Az is egyértelmű, hogy Öcsi harmadik gólja, amellyel a döntőben három háromra alakult volna az eredmény, teljesen szabályos volt, ezt évek múltán a filmeken kikockázták és feketén-fehéren bebizonyították, a bíró szándékosan vett el tőlünk egy szabályos gólt. Hogy a nyugatnémetek valóban doppingoltak, azt nem tudom, mindenesetre ők pihentebbek voltak, hiszen mi hosszabbításban nyertünk az elődöntőben az uruguayiak ellen. Fájó sebek ezek még mindig, és főként azért szomorú minderre visszagondolni, mert már alig vagyunk."

Németországban szerdán negatív szenzációt jelentett az úgynevezett doppingügy. A németeknek így kapóra jött, hogy Grosics Gyula Bonnban tartózkodik: az Aranycsapat kapusa egy könyvbemutató miatt utazott Németországba, mit sem sejtve a készülő botrányról.
"Néhány kellemes napot töltöttem Németországban, díszvendég voltam egy könyvbemutatón, és eszembe sem jutott, hogy bármilyen botrány szereplőjévé válhatok. Egészen szerda délelőttig nem is hallottam, hogy a németek az ötvennégyes világbajnoki döntővel foglalkoznak, mi több, saját csapatukat vádolják meg. Biztos vagyok benne, hogy a németek nem doppingoltak ellenünk. Akkoriban ez nem volt szokás. Egyszerűen jobban bírták a meccset, és talán lelkileg erősebbek voltak nálunk. Éppen ezért én az ő nevükben is visszautasítom a doppingvádat. Teszem mindezt azért, mert az akkori nemes ellenfélből sokan már nem élnek, így ők nem védekezhetnek. Magam is hallottam a betegségekről, a sárgaságról, de nekem erre is megvan a válaszom: a világbajnok csapat tagjai hónapokon át ünnepeltek hazájukban, egyik baráti vacsoráról a másikra mentek, összevissza ettek-ittak mindent, így nem csoda, hogy megbetegedtek. Van olyan hülye, aki doppingszert tartalmazó ampullákat hagy szanaszét az öltözőben; és miért ötven év múltán derülne fény a csalafintaságra? Nos, úgy gondolom, a németek tiszta körülmények között győztek le minket."
Sebes Erzsébet, a vb-ezüstérmes válogatott szövetségi kapitányának, Sebes Gusztávnak a lánya szerint édesapjának sohasem fordult meg a fejében, hogy a németek doppingolhattak volna.
"A meccs idején én még kislány voltam, de édesapám később sem mesélt soha arról, hogy a németek feltűnően erősek vagy kitartóak lettek volna. Bár a dopping kifejezés akkoriban még nem nagyon volt ismert, ám amikor szinte divatszó lett a doppingolás, akkor sem mondta, hogy na, talán emiatt nyertek a németek. Pedig amennyit rágta magát az elvesztett döntő miatt, bizonyára belekapaszkodott volna ebbe a szalmaszálba is, ha a legkisebb gyanú felmerül. De nem merült fel. Legalábbis benne nem..."