Túl a legnehezebb beszélgetésen

Már egy hét telt el Fehér Miklós tragédiája óta, de Győr városa továbbra is a dráma hatása alatt áll. Egykori barátok, szurkolók, fiatalabbak és idősebbek szinte folyamatosan zarándokolnak a temetőbe. A múlt szerdai temetésre a Benfica különgépével Győrbe jött az ugyancsak Portugáliában légióskodó Vayer Gábor, Fehér Miklós jó barátja is. A két futballista a Győri ETO FC labdarúgójaként barátkozott össze, majd pályafutásuk hasonlóan alakult, hiszen Fehér után, aki 1998 nyarán került Portugáliába, 2001 végén Vayer is a délnyugat-európai országba költözött. Noha 1800 kilométerre éltek egymástól, szinte napi kapcsolatban voltak, és ha lehetőség adódott, személyesen is találkoztak.– Hogyan emlékezik vissza január huszonötödikére? – kérdeztük a még mindig igen rossz hangulatban lévő Vayer Gábortól, a második ligás Santa Clara légiósától.– Néztem a portugál tévében Miklós csapata, a Benfica Guimaraes elleni, élőben közvetített mérkőzését – mondta a csatár. – Boldog voltam, hogy Miki is játszott, örömöm pedig csak fokozódott, hogy zseniális gólpassza után a Benfica megszerezte a találkozó sorsát eldöntő gólt. Döbbenetes volt azonban, amikor a hosszabbításban azt láttam, hogy Miklós elvágódik a gyepen, és a hozzá siető játékosok kétségbeesve integetnek, ami már jelezte, hogy nagy a baj. Azonnal telefonáltam a helyszínen tartózkodó közös portugál menedzserünknek, és a tőle kapott információkat rögvest közöltem Miklós Győrben élő szüleivel. Nyugtattam őket, de azért kértem, készüljenek fel a kiutazásra. Továbbra is kapcsolatban voltam az időközben már a kórházba érkező ügynökömmel, így tőle tudtam meg, hogy Miki meghalt.– S ezt a hírt is önnek kellett megosztania a családdal?– Igen, s ez volt életem legmegrázóbb beszélgetése. Miki édesapjával pár szóban tudattam a történteket, majd mindkettőnknek elcsuklott a hangja, és sírtunk, egyre csak zokogtunk. A hétfő délelőtti edzés után Lisszabonba utaztam, ahol megvártam Miki szüleit. A helyismeretem révén igyekeztem segíteni nekik. Kedden aztán visszautaztam klubomhoz, ahol nagyon rendesek voltak velem, és engedélyezték, hogy a Benfica különgépével hazatérhessek a temetésre. A Magyarországon töltött rövid időt kihasználva igyekeztem nyugtatni Miklós összetört szüleit, testvérét, Orsikát és menyasszonyát, Adriennt, akivel júniusban tartották volna esküvőjüket, amelyen én lettem volna az egyik tanú. A sírás fojtogatja a torkomat, ha arra gondolok, hogy erre már nem kerülhet sor. – Hogyan tovább?– Nagyon, de nagyon nehéz volt újra elszakadni a családtól, kétéves fiamtól, Gábortól, és Miki is rettenetesen hiányzik. Ráadásul a Santa Claránál korántsem nevezhető ideálisnak a helyzetem. Kevés játéklehetőséget kapok, emiatt fölmerült bennem az is, hogy esetleg új csapatot keressek, de a klubvezetőkkel közösen végül úgy döntöttem, hogy a szerződésemből hátralévő másfél évemet kitöltöm, s aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. – A hazatérésre nem is gondolt?– Ez nehéz kérdés, hiszen természetesen nekem is hiányoznak a rokonok, a barátok, az ismerősök. Ugyanakkor Portugáliában anyagilag jobban járok, és azt sem tagadom, hogy nem nagyon hiányzik számomra az a hangulat, ami a futballt mostanában Magyarországon körülveszi.– Fehér Miklós halála nem ijesztette meg?-Ez a tragédia mély nyomokat hagyott bennem. Mikit példás életet élő sportembernek ismertem, nem volt káros szenvedélye, mégis ilyen fiatalon meghalt. Ha ez megtörténhetett vele, akkor bizony bármelyikünkkel előfordulhat hasonló szörnyűség. Ezzel a gondolattal nagyon nehéz megbarátkozni, de az élet megy tovább, és nekünk, akik itt maradtunk, járnunk kell tovább a számunkra kijelölt utat…