Lisztes volt az összekötő kapocs

2004.01.31. 23:13
Címkék
Lothar Matthäus, a magyar válogatott német szövetségi kapitánya a mérkőzést Magyarországon közvetítő Sport1 stúdiójában nézte végig a Werder BremenHertha BSC mérkőzést, majd lapunk kérésére értékelte a hazaiak 40-s sikerében jelentős szerepet játszó Lisztes Krisztián teljesítményét.
"Krisztián, amíg a pályán volt, nagyon jól játszott – mondta a hajdani aranylabdás. – Sokat tett a védekezésért, de a támadásokról sem feledkezett meg. Összekötő kapocs volt a két csapatrész között, és arra is törekedett, hogy ne csak elkezdődjön, hanem be is fejeződjön egy-egy támadás. Tudom, hogy a magyar válogatottban klasszikus irányító volt, a Brémában pedig Micoud mögött játszik, majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Meg kell találnunk a megfelelő, a legjobb megoldást, de ehhez meg kell ismernem az összes játékost. Lehet tipikus irányító is, de az is lehet, hogy a csapatért fog dolgozni, ugyanúgy, mint Micoud mögött. Nálunk is vannak olyan játékosok, akik főképp a támadásokhoz értenek, például a ferencvárosi Gera Zoltán, majd kiderül, az általam elképzelt szerkezetben kinek mi az ideális helye.""Nekem teljesen mindegy, milyen poszton jutok szóhoz, a lényeg, hogy szóhoz jussak és a csapat eredményes legyen – reagált a kapitány szavaira a 76. percben lecserélt magyar középpályás. – Örülök, hogy jól ment a játék, mert egy kicsit tartottam ettől a mérkőzéstől. Csütörtök este még lázas voltam, harmincnyolc és fél fok felett volt a lázam, és csak bízni tudtam abban, hogy nem vesz ki belőlem túl sokat a betegség. Örülök a jó tavaszi rajtnak, de el kell ismerni, szerencsénk is volt. Ha Marcelinho az elején berúgja azt a hatalmas ziccert, majd utána nem ad gólpasszt Aíltonnak, nem tudni, hogyan végződött volna a találkozó."Az utolsó helyre visszacsúszó vendégcsapat magyarjai közül Király Gábor vádliizom-szakadás miatt nem lépett pályára, míg Dárdai Pál a második félidőben kapott lehetőséget Hans Meyer vezetőedzőtől.
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: keressük a világ legjobb védekező középpályását!

Minden más foci
1 perce

Asztalitenisz: András Csaba döntőbe jutott a horvátországi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
1 perce

Eredményesen szerepeltek a magyar rg-sek a hétvégi nemzetközi viadalokon

Egyéb egyéni
7 perce

Elképesztő, hihetetlen – Bruno Fernandest magasztalják Angliában

Angol labdarúgás
18 perce

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
22 perce

Svéd játékvezetőt jelöltek a Braga–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
32 perce

Magyar érem összetettben már az első napon az erőemelő Eb-n

Csupasport
50 perce

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
57 perce
Ezek is érdekelhetik