Oleg Romancev jól ismeri a védőt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.01.14. 21:23
Címkék
A Bodnár László ügyeit intéző, Franciaországban élő menedzser, Varga Sándor (korábban Andrij Sevcsenko, Szerhij Rebrov és Oleg Luzsnij átigazolásában is ő segédkezett) hónapok óta azon dolgozik, hogy a válogatott védő újra futballozhasson.
"Balszerencsés, rossz periódus van Laci mögött, de most úgy néz ki, megoldódnak a gondok – mondta a játékosügynök. – Noha még csak ismerkedik a Szaturnnal, a labdarúgókkal, Oleg Romancevvel, az orosz csapat edzője pontosan tudja, kit hívott meg próbajátékra. A Bajnokok Ligájában és a exszovjet tagállamok bajnokcsapatainak hagyományos téli tornáján, a Barátság-kupán már többször látta Bodnárt játszani. Az oroszok mellett a Hamburg is bejelentkezett a labdarúgóért. A német klubtól időközben befutott a hivatalos meghívó, azaz Laci január végén utazik, és edzőmérkőzésen is pályára lép a korábbi BEK-győztes együttesben. Bár sem a HSV, sem a Szaturn nem tett még konkrét ajánlatot, úgy vélem, Lacinak jók a kilátásai, mindenképpen játszani fog a tavasszal. Kedden a televízióban egyébként láttam a hamburgiak Sparta Praha elleni meccsét, kikaptak négy háromra. Megjegyzem, a jobb oldalon igencsak sebezhetőek voltak…"
Legfrissebb hírek

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
4 perce

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
19 perce

Van, aki jobban hasonlít Erling Haalandra, mint Erling Haaland – a testvére az

Foci vb 2026
31 perce

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
32 perce

Ilyen üzenetre nem számíthatott Haaland...

Foci vb 2026
43 perce

A Liverpool FC megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
59 perce

Hátsó füves-kiállítás Veszprémben: „Visszahozta a gyermekkoromat”

Hátsó füves
1 órája

Algéria szövetségi kapitánya úgy ismeri a svájci válogatottat, mint a tenyerét

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik