Igazán fontos pillanatokban nem voltunk elég határozottak

Két élvonalban eltöltött idény után a nyáron a német másodosztályba kiesett Cottbusból Izraelbe szerződött Sebők Vilmos, ötvenegyszeres válogatott labdarúgónk. A középhátvéd a jelek szerint igazán szeretheti a kihívásokat, hiszen az élvonal egyik újoncához, a Nazareth együtteséhez igazolt.
- Hogyan szerepel csapatod a bajnokságban?
- Két otthoni és két idegenbeli mérkőzésünkön eddig egy pontot szereztünk. Csapatunk átalakulóban van és még szokni kell az első osztály légkörét.
- Milyen poszton szerepelsz?
- Hol máshol, középhátvédként.
- Mennyiben más a feladatod, mit korábban?
- Nem különösen. A védelem irányítása az igazán nekem való poszt, mindig is ezt szerettem játszani. Emellett a pontrúgásoknál a támadó játékból is kiveszem a részem és a büntetők rúgását is vállalom, úgyhogy van dolgom rendesen.
- Neked hogy megy a játék?
- Bár még nagyon a bajnokság elején vagyunk, úgy érzem jól megy, és a lényeg, hogy élvezem a focit.
- Mennyire vagy meghatározó az együttesben?
- A beilleszkedésem jól sikerült, ezt jelzi az is, hogy az edzőmeccseken folyamatosan játszottam. Mind az edzőnk, mind a vezetés alapemberként számít rám. Ez a bizalom nagyon sokat segített a felkészülés során. Úgy érzem, hogy a játékosok tisztelnek, tudják, hogy megfordultam már egy-két erős bajnokságban is.
- Mik a csapat céljai a bajnokságban?
- A vezetőség célja 1-6. hely valamelyike, ami nem lesz egyszerű! Ehhez mihamarább össze kellene végre állnunk és folytatni a pontgyűjtést.

Játékosabbak a tréningek

- Van összehasonlítási alapod: miben más az izraeli futball - úgy, mint
edzésmunka, mérkőzések, öltözőbeli és lelátói hangulat, vagy éppen az anyagi háttér -, mint a magyar, vagy éppen az angol, a német, ahol korábban megfordultál?
- Itt hihetetlenül rajonganak a fociért és a focistákért is, pedig a bajnokság egészének színvonalát nézve nem sokkal jobb, mint a magyar bajnokság. Van viszont két-három csapat, amelyik kiemelkedik a mezőnyből. Az izraeli focit hajlamosak vagyunk még mindig rangján alul értékelni, pedig két évvel ezelőtt a Hapoel Tel-Aviv egészen az UEFA-kupa negyeddöntőjéig menetelt a Chealseat is kiverve, és csak a Milan tudta megállítani őket. Emellett a Maccabi Haifa a múlt évben bekerült a Bajnokok Ligájába, és bár elvérzett az első csoportkörben, mégis a Manchester Unitedet 3-0-ra verte. Úgyhogy igenis veszélyes ellenfelek lehetnek az itteni csapatok bárki számára. Ez talán nem is véletlen, mert a stadionjaik korszerűbbek, mint otthon, anyagilag nagyobb biztonságban érezhetik magukat a játékosok, de az angol vagy a német bajnokságtól azért még messze vannak. Itt az edzésmunka is más, mint például a Bundesligában, játékosabbak a tréningek és a labdás játék van a középpontban
- Reálisan nézve merre van lehetőség továbblépni az izraeli bajnokságból, illetve neked vannak-e egyáltalán ilyen irányú terveid?
- Ezt nagyon nehéz megmondani, de a futballban minden lehetséges. A legfontosabb, hogy jól és megbízhatóan játsszak és kell egy adag szerencse is. Szeretnék még legalább három évet külföldön játszani.
- Egy ilyen eligazolásban, esetleges továbblépésben inkább a múltad dominál, vagy jelenlegi formád Izraelben?
- A múltam mindenképpen segített abban, hogy idekerültem. Büszke vagyok arra, hogy ötvenegyszer húzhattam magamra a nemzeti válogatott mezét, éveket játszottam Angliában és a Bundesligában. Ezek itt is csalogató tények, de a továbbiakat az itt nyújtott teljesítményem nagyban befolyásolja majd.
- Éveken keresztül Sallói Istvántól visszhangzott a helyi futballsajtó. Van még nimbusza Izraelben a magyar futballistának, úgy általában?
- Sok magyar neve ismerősen cseng az ittenieknek. Úgy gondolom ez mindenképpen pozitív visszajelzés a magyar focistákra nézve.

A lengyelek kétszer is vezettek, így lelkileg nehéz

- Miért fogytak el az utóbbi években a magyar légiósok az országból?
- Talán a bizonytalan politikai helyzet, talán, mert a futballt is megérintő gazdasági válság itt is nyomokat hagyott. Én örömmel jöttem ide, mert mindig kihívás számomra az, ha egy új futball-kultúrában próbálhatom ki magam.
- A mindenkori szövetségi kapitányok nem szívesen válogattak Izraelből: te mire számítasz ezzel kapcsolatban, illetve számítasz-e egyáltalán valami hasonlóra?
- Természetesen szeretnék még válogatott lenni, mindent megteszek azért, hogy magamra ölthessem újra a válogatott mezét. Most viszont elsősorban annak örülök, hogy megint játszom, újra igazi focistának érzem magam. Az, hogy a szövetségi kapitány nem szívesen válogat Izraelből, az az ő saját belátásán múlik, de ahogy már elmondtam véleményem szerint az itteni bajnokság erősebb, mint a magyar.
- De azért tudomásul veszed, hogy az esetleges beválogatásodhoz mindenképpen más országban kell futballoznod?
- Nem gondolom, hogy Izrael kizáró ok lenne.
- Sok légiósunk tért már haza, akik korában külföldön készültek befejezni pályafutásukat, most pedig jelenleg is a magyar élvonalban játszanak. Elképzelhetőnek tartod, hogy pályafutásod során egyszer ismét magyar bajnokin szerepeljél?
- Természetesen szeretnék még otthon játszani, tömött lelátók előtt, ha lehetne sok Újpest-Fradi meccsen, mert ezek a találkozók maradnak számomra mindig is az igazi derbik.
- Ha csak a pénzt nézzük, akkor valószínűleg senki nem jött volna haza, mégis pályafutásuk olyan időszakában igazoltak vissza Magyarországra, amikor még nem kimondottan levezetni érkeztek. Elég talán csak Halmait, Sándor Tamást, Dombit említenünk...
- Minden játékos este más és más, szerintem nem lehet általánosítani.
- Legutóbb, a Nemzet Sportban megjelent, kissé anyagi beállítottságú nyilatkozatod nagy visszhangot váltott ki, nem éppen a legjobb fényt vetve rád. Tudsz egyáltalán erről?
- Igen, a negatív visszhang hozzám is eljutott
- Mi a véleményed minderről és tartod-e azokat, amiket akkor mondtál?
- A napilapban megjelent cikk egy hosszú beszélgetésből való kiollózás eredménye. Elsősorban az én anyagi viszonyaim határozták meg a megjelent cikk jellegét. Nem tudom, az újságíró miért csak ezt a részét tartotta fontosnak a beszélgetésünkből, persze az is lehet, hogy csak a terjedelem szabta meg azt, a futballról végül is kevesebb betű jelent meg írásban, mint amennyi a beszélgetésünk során szóban elhangzott. Belátom, ezt a cikket olvasva sajnos sokan rossz véleményt alakíthattak ki rólam. De az ott leírtak Sebők Vilmosnak csak egy részét képzik, és nem az egészét. Nekem is, mint minden futballistának az a legfontosabb és az tesz a leginkább boldoggá, ha játszhatok, ha a pályán mutathatom meg mindazt, amire képes vagyok. Gyönyörű, korszerű stadionokban, sok tízezer néző előtt játszani a legnagyobb öröm minden futballistának. Minden más csak ezután jön! Azt viszont a kedves szurkolóknak és a focit szerető olvasóknak sem szabad elfelejteniük, hogy én is, mint a többi focista is az egész életünket arra tettük fel sok mindenről lemondva, hogy körülbelül harmincöt éves korunkig megteremtsük magunknak azt az egzisztenciális, anyagi biztonságot, amivel kiegyensúlyozottan élhetünk mind a pályafutásunk során, mind annak befejezése után.
- Most, hogy véget értek az Eb-selejtezők, hogyan értékeled a válogatott utolsó mérkőzését a lengyelek ellen és az egész sorozat alatt nyújtott teljesítményét? Reális-e a csoportbeli végső helyezésünk?
- Sajnos a nagy várakozás ellenére nem sikerült a győzelem, pedig véleményem szerint a lengyel válogatott nem erősebb a magyarnál. Két, közel azonos képességű csapat csatáját a helyzeteit jobban kihasználó fél nyerte. Sajnálatos módon a meccs folyamán kétszer is a lengyelek vezettek, így lelkileg nehéz helyzetben kellett a fiúknak játszaniuk. Összességében azonban úgy érzem, hogy egy nagyon kiegyenlített csoportba kerültünk, ahol végig volt esély a továbbjutásra, sajnos az igazán fontos pillanatokban nem voltunk elég határozottak, gondolok elsősorban a Magyarország-Svédország vagy a Lettország-Magyarország találkozókra. A negyedik helyezés természetesen csalódás mindenki számára, de hiszem, hogy tanulni lehet a hibákból és koncentrálni kell a következő feladatokra, függetlenül attól, hogy a jövőben ki vezeti a nemzeti válogatottat.