A védők okozták a vesztünket

Szóval, háromnegyed négy – az első telefon. A vonal végén Nagy László, egy hamisítatlan Vasas-drukker a fővárosból. "Nézegetem a Nemzeti Sport címlapját, rajta hatalmas betűkkel: Győzni kell! – remélem, nyerünk is ma este. Csakhogy én nem érzem a magyar csapaton azt a jó értelemben vett nacionalizmust, ami kritikus pillanatokban plusz- erőt adhatna a játékosoknak. Nem kell szélsőségre gondolni, csupán olyan mentalitásra, ami például a horvátokra jellemző. Ha nevesebb ellenféllel kerülnek szembe, felszívják magukat. Ránk ez, sajnos, egyáltalán nem jellemző, ezért nem is adatik meg nekünk az oly régen várt »nagy « győzelem. Én egyébként nem leszek ott a stadionban, mert úgy vagyok vele, mint a nővel. Ha már számtalanszor megcsalt, előbb bizonyítsa be, hogy mégis érdemes a szeretetre.”
Éppen morfondíroznék, hogy az "imádottal” azért nem vetném össze a futballt, de nincs rá idő – újabb csörgés. "Zsigmond Zoltán vagyok Ajkáról, Fradi-szurkoló. Szerintem simán nyerünk, de azt nem értem, miért nem a bombaformában játszó magyar labdarúgók játszanak a válogatottban? Sándor Tamás, Szekeres Tamás… Dragóner Attila és Juhár Tamás bezzeg ott van a csapatban, pedig padlón vannak.”
Le a kagylót – fel a kagylót…
"Drukkolok a csapatnak, de nem fog nyerni – jósol Bíró Imre Budapestről. – Lettországban ott volt az esély, csakhogy nincs olyan együttesünk, amely megfelelne egy ilyen párharcon. Egyébként is, a pótselejtezőn ki ellen nyerhetnénk? Magyar vagyok, bekapcsolom a tévét, de félek…” No, éppen az utolsóként elhangzó szóval vágott mondandójába a kazincbarcikai Puskás Győző, aztán úgy folytatta: "…főként a bal oldalunktól. Juhár és Füzi Ákos lassú, bajunk lesz még ebből. Fogadni mernék, ha az a szél betlizne, Juhár akkor is a pályán maradna…”
Akár egymásnak is adhatták volna a telefont, elvégre Mészáros János véleménye többé-kevésbé egybeesett az előtte szólóéval: "Nem hiszem el, hogy Juhárnál nincs jobb arra a posztra. Az ilyen lassú futballisták okozzák vesztét. Tudom, tudom, a Vasasban Juhár a játékosa volt, de akkor is, nem értem a válogatási elveit. A kapusposzton sem. Király Gábor labdát nem fog mostanában. Végh Zoltán? Jöjjenek a fiatalok, Babos Gábor és Rabóczki Balázs.”
Na végre, egy kis pihenő. Himnusz. Csak nem…? Nem. Az utolsó taktusok. Vége. Brrrr!
"Kalácska Tibor, Perőcsényből. Félek, már csak azért is, mert az utóbbi tizenhat év során volt pár »évtized« meccse, és mindet elbuktuk. Akkor leszünk ott Eb-n vagy vb-n, ha mi rendezzük!”
Visszatérő vendég "érkezik”, összetegeződünk Nagy Lászlóval, aztán közösen konstatáljuk, hogy bántóan kevés néző van a Puskás Ferenc-stadionban. "Mert hatezer volt a jegy, azért – jegyezte meg újdonsült barátom. – Hogy menjenek így családok a meccsre? Rámegy a havi fizetésük!” "Szégyen, szerintem több a lengyel drukker – morgolódott Varga Gábor a helyszínről. – Öngólt rúgott a szövetség. Ha lett volna eszük az illetékeseknek, azokat, akik Lettországba elutaztak a válogatottal, most ingyen engedték volna be!”
Pillantás fel a televízióra – ajaj. Gól. Vezetnek a lengyelek. Rosszat sejtek…
A zalaegerszegi Mihók Gézának a legjobb a reakcióideje, bár ettől a dicsőségtől ezúttal alighanem ő is eltekintett volna: "Uram! Dragóner mit keres a válogatottban? Vegyük a Debrecen-meccset. Ott is megmutatta, hogy valójában tehetségtelen. De a csapat is! Mindig csak ígérgetnek!” Mukkanni sincs idő, a beszélgetés megszakadt. Nagyjából két másodpercig élvezhettem a csendet. "Ha más tanulsága nem is, annyi azért csak lesz ennek a meccsnek, hogy ez a két csőd hátvéd, Dragóner meg Juhár eltűnik a válogatottból. Igaz, az ő csődjük a kapitányé, Gellei Imréé is!” – füstölgött Miecsinszky Ernő Köröstarcsáról, amihez Horváth Zoltán annyit fűzött hozzá: "A lassú embereibe belebukik a kapitány…”
Eddig rendben is volnánk, senki nem kért anonimitást. Elkiabáltam…
"Drága uram, egy kérdést tennék fel! Dragóner és Juhár mikor szerződik a Real Madridhoz? Ja, Füzi is mehetne velük, meg a kapitány. El ne feledjem: Lipcsei Péter is fantasztikus teljesítményt nyújt! Ne mondja senkinek: fürge, gyors.”
Replikáztam volna, miszerint bocsánat, ez több volt egy kérdésnél, csakhogy itt véget is ért a (remélt) párbeszéd.
"Tudja, hogy vezetnek a lettek? – kezdi úgyszintén egy kérdéssel a dialógust a tárnoki Somogyi Pál. – Ezzel meg is oldódott a problémánk. A lengyelek elvernek minket, mint jég a határt, Gellei úr meg megmagyarázza, hogy küzdöttünk, csak hát ugye azok a fránya baltiak nyertek Svédországban… Remélem, mint néhány játékosának, neki is ez az utolsó meccse a válogatottal!”
Kemény vélemények. Akárcsak a következő, Adolfé – Kispestről: "Külföldi edzőt, aki nem érzelmi alapon válogat! A Fradi-tengelyt meg felejtsük már el! Harmatgyenge. Amúgy, ha el is érnénk a második helyet, mondja meg, ki lenne nekünk jó? Szlovénia? Nem is oly rég ugyebár kikaptunk tőlük.” Szünet. Cseppnyi szünet? Csak a meccsen.
Irodalmi név, Móricz Zsigmond – kétszer is rákérdeztem – a vonal túlsó végén. Valaki, aki némi pozitívumot is észre vélt venni.
"Jók a fiúk, főként a csatárok, csak nem támogatják őket eléggé a középpályáról. Viszont a védelmünk ezzel együtt is lyukas.”
Újabb fradista beszélgetőtársam – Zelei László – summáz, egy perccel a félidő vége előtt.
"Harmincöt percig nem voltunk képben. Nem vagyok napellenzős pasas, szóval azt kérdem: az FTC játékosai miért játszanak ebben a csapatban? Már többször leszerepeltek. Ön mit gondol?” – kapom az első visszakérdést. Gyors válasz után – újabb néhány másodperc után – már Udvardi János bús kritikáját hallgatom: "A légiósok közül egyedül Szabics Imre futballozik. Dárdai, Király meg a többi, áh…”
Ôrjöngés, Szabics egyenlített!
"Végre valami pozitívum! – lelkendezett az egyszer már próbálkozó Zelei László, megtoldva azzal, hogy: – Én azért még mindig félek a védelmünktől. Gólképes…”
Úgy tűnik, szombat este visszatérő vendégeink vannak, újból Sopron, újból Udvardi János. A gólhoz szólt hozzá, csak sajnos nem Szabics találatához. Időközben ugyanis a lengyelek már a másodikat lőtték. "Ez tipikus Király-gól volt. Kifut, aztán hasra vágja magát. Szabicsot meg Böőr Zoltánt sajnálom, az Imre tényleg tehetséges, a debreceni srác meg legalább hajt. Ja, és remélem, szegény Faragó Ricsit nem bünteti meg a főnöke, mert elkáromkodta magát. Csórikám, mindjárt elsírja magát, úgy akarja a győzelmet.”
Vége. Vesztettünk.
"A haverok közül csak én vettem egyesre a meccset a tippmixen. Én hülye…”
Ilyen, és ehhez hasonló vélemények érkeznek a lefújás után a csalódott szurkolóktól. Hely hiányában csupán idéznénk a visszatérő motívumokat: "Gellei Imrének tükörbe kellene néznie, aztán le kellene mondania!”; "Nem biztos, hogy a kapitány itt a hunyó!”; "Mezey, Gellei, Bozóky – elég volt belőlük!; "A játékosok nagyobb része önként mondja le a válogatottságot, ha van lelkiismerete!”; "Azt kaptam, amit vártam…”
Válogatott verbális ostorcsapások a válogatott védősorára, majd bejelentkezik az est talán legszomorúbb hangja.
"Szabolcsból jöttem a fővárosba, hogy szurkoljak a csapatnak – mondta névtelen beszélgetőtársam. – Végig üvöltöttem a B-középből, ezek után azért jól esett volna (vereség ide vagy oda), ha a játékosok odajönnek hozzánk, és megköszönik a biztatást. A fél csapatnak nem volt hozzá mersze.”