A kapitány ásza lett Végh Zoltán

Ki gondolta volna mindezt néhány nappal ezelőtt, amikor még nyomozók ültek a tatai edzőtábor parkjában, s velük szemben ferencvárosi, valamint debreceni futballisták mondták a magukét. Azóta történhetett valami, amitől visszatért az életkedv: már senki sem emlegeti az elmúlt péntek eseményeit, senki sem néz a másikra fásultan, hogy azt ne mondjam ellenségesen. Ettől függetlenül még győzhetnek a lettek. Ez benne van. A hangulatra, az elszántságra nem lehet panasz. Gellei Imre szövetségi kapitány, és stábja a héten helyrebillentette a lelombozott lelkeket, ami azért is nagy dolog, mert bizony ez a hét sem telt a móka, kacagás jegyében. Sérülések nehezítették a felkészülést, és hát mit lehet arról mondani, ha éppen a csapatkapitány, válogatottunk legjobbja, a kihagyhatatlan Király Gábor is harcképtelenné vált…
– Kapitány úr, egyre tragikusabb a magyar futball helyzete, ám most a Lettország elleni fontos találkozó előtt már egyenesen Király-drámáról beszélhetünk.
– Elképesztő ami történt – kezdte Gellei Imre. – Ott álltunk a kezdőkörben, beszéltem a fiúkhoz, amikor Király Gábor egyszercsak a lábához kapott. Képzelheti, nem edzés, vetődés, vagy futás közben, hanem álló helyében. Egy apró, pici lépést tett, és ettől sérült meg súlyosan, úgy, hogy hetekre harcképtelenné vált. Ott, és akkor azt hittem, hogy a sors szórakozik velünk, tán még fel is néztem az égre egy pillanatra…
– Képzelem, mi járt a fejében…
– Arra gondoltam, hogy az elmúlt időszakban annyi rossz ért bennünket, hogy ettől már csak jobb jöhet. Tudom én, hogy nem túl frappáns az, amit mondok, de így érzem. Megszenvedtük a magunkét, és talán mindezek miatt játszik majd a csapat ellenállhatatlan lendülettel.
– Nana, csak óvatosan a jelzőkkel…
– Nem hiszem, hogy vissza kellene fognom magam, hiszen győznünk kell, és az másként nem megy, mint hallatlan lelkesedéssel, megalkuvást nem ismerő harci szellemmel. Optimista vagyok, és bizakodásomat egyebek mellett éppen arra alapozom, amit átéltünk a játékosokkal. A fiúkban most óriási dac dolgozik, hogy bizonyítsák a szurkolóknak, hogy igenis szükség van nálunk a futballra, és hogy lehet szeretni a válogatottat. Már már attól félek, hogy ez a hihetetlen győzniakarás átcsap kockázatos támadássorozatba.
– Nos, ha a lettek győznek, akkor senkit nem érdekel néhány válogatott játékos meggyötört lelkivilága, a nyomozók túlzott érdeklődése és a sok zavaró tényező. A szurkolók csak a győzelemben gondolkodnak, nem kíváncsiak a szentimentalizmusra, könnyező futballistákra és a melllébeszélésre.
– Mi itt a válogatottnál eddig sem kerestünk kifogásokat, soha nem mondtam azt, hogy tartalékosak vagyunk ilyen vagy olyan okok miatt. Király Gábor fontos szereplő, nem csupán azért, mert klasszis kapus, az ő jelenléte óriási biztonságot ad a többieknek. Azonban most nélküle kell megvívnunk a csatát, és én nem félek. A vészbehívóval érkező Végh Zoltán korábban három évig volt kapusom a Vasasban, tudom, mire képes, nyugodtan állítom őt a háló elé. Korábban a B-válogatottal Chilében túráztunk, a vendégek A-válogatottjával mérkőztünk, Szűcs Lajost kiállította a bíró, és én beküldtem helyette Végh Zoltánt, aki rögvest kivédett egy tizenegyest.
– Bízik abban, hogy a közönség a csapat mellé áll, mondjuk még akkor is, ha ne adj ég vesztésre állunk?
– Mi képesek voltunk harmincezer embert a Puskás-stadion lelátójára ültetni a svédek ellen, és képesek voltunk már arra is, hogy megörvendeztessük a drukkereket. Már nem akarok foglalkozni az elmúlt napok szörnyűségeivel, egyébként is az a véleményem, hogy az egyik magyar ember ne forduljon a másik ellen, úgyhogy igenis bízom a szurkolókban. Szükségünk van rájuk, mint ahogy nekik is a mi góljainkra.
– Milyen információkat gyűjtött be a lettekről?
– A lehető legtöbbet, és éppen ezért tudom, hogy válogatottjuk gyakorlatilag három éve játszik együtt, csupa tapasztalt futballista, néhányan hatvan, hetven, nyolcvan alkalommal húzták fel magukra a címeres mezt. Nagy erényük a türelem. Megbecsülik a labdát, azt járatják réseket keresve. Óvatosnak kell lenni velük, ám az egyértelmű, hogy támadnunk kell.
– A szurkolók nagyjából kitalálhatták, milyen összeállításban játszik válogatottunk, a hátvédsor és a középpályások nem okozhattak meglepetést, ám nagy kérdés volt, ki játszik majd a csatársorban. Kenesei Krisztiánt és Szabics Imrét jelölte a kezdőcsapatba. Miért éppen mellettük döntött?
– Gera Zoltán szerencsére nem sérült, így számíthatok rá, és ha a helyzet úgy hozza, beállítom, és ugyanezt gondolom Fehér Miklósról, akivel van egy kis gond, mert bevizesedett a térde, azonban bízom abban, szombat estére ő is rendbejön. Kenesei Krisztián, a magyar gólkirály remek formában játszik, Szabics Imre pedig az egyik legtehetségesebb csatárunk, és Luxemburg ellen úgy mutatkozott be, amelyik meccs után szinte kötelező a folytatás.