U17: Továbbjutottak a magyarok

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.03.26. 21:56
Címkék
Újabb győzelmet aratott a magyar válogatott a görögországi U17-es Európa-bajnoki selejtezőn.
Varga István szövetségi edző csapata az első fordulóban a svájciakat múlta felül, a folytatásban pedig a görögök ellen diadalmaskodott. A 2–0-s siker azt jelenti, hogy az utolsó találkozótól függetlenül a magyar válogatott már kijutott a kontinensviadalra.A csapat Kelemen –Kiss Z., Bergmann, Sütő (Telegdi), Hauser –Kecskés, Zsidai, Miskolczi, Demjén –Feczesin (Ruzicska), Dzsudzsák (Ágoston) összeállításban játszott a találkozón, s már a 14. percben megszerezte a vezetést. Feczesin Róbert találata után is adódtak lehetőségek, de újabb gól nem született egészen a 68. percig, amikor ismét Feczesin volt eredményes, így alakult ki a végeredmény."Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl –mondta Varga István. –Szerencsére gyorsan előnyt szereztünk, s ez meghatározta a mérkőzés képét. A görögök kitámadtak, így több lehetőség adódott előttünk. A szünetig azonban nem tudtunk több gólt szerezni, mivel kimaradtak a helyzetek. A második félidő közepén azonban már megnyugtató volt az előnyünk. Sikerült tehát győznünk, és az utolsó forduló eredménytől függetlenül már kijutottunk az Európa-bajnokságra. Elégedett vagyok a játékosokkal, különösen a védőkkel, de sajnos a görögök ellen ketten is megsérültek. Sütő Lászlót le kellett cserélni, míg Zsidai László ugyan végig a pályán volt, de a meccs után kórházba szállították, lehet, hogy eltörött a keze.A korosztályos Európa-bajnoki selejtezőkre készülő U19-es válogatott Szlovéniában felkészülési találkozót vívott a vendéglátó ország hasonló korú együttesével. Ubrankovics Mihály szövetségi edző más-más csapatot játszatott a két félidőben. Az első játékrészben a Kovács Z. – Lakatos, Vaskó, Rodenbücher, Balogh B. – Bori, Vadócz, Müller, Báló – Kanta J., Andorka, a másodikban a Kasza – Szabó G., Lakatos, Bank, Zsók – Góhér, Magasföldi, Laskai, Pál – Lajtos, Jovánczai összetételű együttes lépett pályára, s a debreceni Andorka Péter góljával 1–0-ra nyert. A két válogatott csütörtökön 11 órakor ismét összecsap, de ekkor már Magyarországon, Csesztvegen.
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
31 perce

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
46 perce

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
52 perce

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
1 órája

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
1 órája

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
1 órája

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik