Női válogatott - Bacsó István marad a szövetségi edző

B. N. Z.B. N. Z.
2003.01.22. 21:06
Címkék
Remekelt az Eb-selejtezőkön a magyar női válogatott, százszázalékos teljesítménnyel csoportelső lett, és így pótselejtezőt játszhatott (volna) a felsőházba kerülésért. Időközben azonban az európai szövetség felemelte a létszámot tizenhatról húszra, így a magyar együttes pótselejtező nélkül került a kontinens legjobbjai közé (az újabb ellenfelek: a franciák, az oroszok, a lengyelek és az izlandiak). A válogatott szövetségi edzőjének, Bacsó Istvánnak 2002. december 31-én lejárt a szerződése, de nem meglepetés, hogy a megállapodást 2003. december 31-ig meghosszabbították. "Eredetileg abban maradtam a szövetség vezetőivel, hogy az év végén elköszönök – mondta Bacsó István. – Az élet azonban úgy hozta, hogy újabb egy évig irányítom a válogatottat. Nagy feladat előtt állunk, hiszen az elmúlt hat évben nem játszottunk olyan erős ellenfelekkel, mint most, a felsőházban. Az erőviszonyokat alapján a lengyeleket előzhetjük meg a selejtezők során, a többi együttes ellen a tisztes helytállásban reménykedhetünk.”
Legfrissebb hírek

Melyiket választaná a három szuperklasszis közül?

Foci vb 2026
9 perce

Bournemouth: újabb két edző szerződött Liverpoolba

Angol labdarúgás
12 perce

Wimbledon: Fritz és De Minaur is könnyedén lépett a nyolcaddöntőbe

Tenisz
16 perce

Anglia először tér vissza az Azték Stadionba Maradona 1986-os duplája óta – videó

Foci vb 2026
28 perce

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
38 perce

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
45 perce

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
1 órája

Van, aki jobban hasonlít Erling Haalandra, mint Erling Haaland – a testvére az

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik