Olimpia: Végig éreztem, hogy sokkal jobban kéne játszani - Kemény

Vágólapra másolva!
2012.08.08. 21:10
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, a magyar férfi vízilabda-válogatott 11–9-es vereséget szenvedett Olaszországtól a londoni olimpia negyeddöntőjében, így csak az 5–8. helyért rendezendő helyosztón folytathatja szereplését.

„Szomorú vagyok. Azt kell, hogy mondjam, hogy nem a meccs lefújásánál tört ez az érzés rám. Bár volt esélyünk, de végig éreztem, hogy sokkal, de sokkal jobban kellene játszanunk a meccsen” – kezdte értékelését Kemény Dénes, a válogatottal sorozatban három olimpiát nyerő szövetségi kapitány a Magyar Rádió mikrofonja előtt.

Arra a kérdésre, hogy az amerikaiak elleni meccsen úgy tűnt, felszálló ágba kerültünk, végül ezen a meccsen mégsem ezt az arcunkat mutattuk, a szakember így felelt: „Nem gondolom, hogy a két csapat, az Egyesült Államok és Olaszország között lényeges különbség lenne. Az változtatta meg a csapat hitét, hogy amelyeket az előző meccseken megoldottunk, most nem jöttek össze, és emiatt elbizonytalanodtunk. Visszaestünk fejben, és a csapat nem tudott igazi tűzzel játszani, mert a bizonytalanságban nem lehet igazi harci tűz.”

„Az olaszokat mi vettük bele a meccsbe. Kettő egynél például Ádám előtt volt a lehetőség a három egyhez, nem sikerült, majd gólt dobtak, egyenlítettek, és utána nem is nagyon tudtunk feljönni. Főleg úgy, hogy mindig náluk volt az előny, távolról dobáltak szabaddobásgólokat, még szerencsénk sem volt. Az igazság az, hogy ezen az olimpián nem voltunk elég jók ahhoz, hogy ha kedvezőtlenek a körülmények, akkor is megcsináljuk és megnyerjük a meccseket” – tette hozzá a kapitány, majd utalást is tett arra, hogy pontosan mire gondol.

„Jó néhány olyan gólt kaptunk, amilyet az athéni döntőben a kazah bírónak nem sikerült megítélnie” – zárta nyilatkozatát Kemény, utalva arra, hogy az olaszok elleni negyeddöntőben az a kazah Alan Balfanbajev volt az egyik játékvezető, aki az athéni olimpia megnyert döntőjében is bíráskodott.

Biros Péter és Varga Tamás nyilatkozatát itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
9 perce

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
11 perce

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
28 perce

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
50 perce

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
52 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik