Olimpia: Pulai futamgyőztesként ment tovább 100 pillangón

2012.08.02. 12:30
Címkék
Pulai Bence futamgyőztesként jutott az elődöntőbe 100 pillangón a londoni olimpián. A magyar úszó 52.19-es időt ért el az előfutamban, így összesítésben a 12. helyen ment tovább, s egyéni csúcsot is úszott.

„Örültem a futamgyőzelmemnek és az időmnek egyaránt, pláne, hogy nagy nevek voltak a mezőnyben – mondta az MTI-nek Pulai Bence. – Voltak hibák is persze, például a fordulómnál, de összességében elégedett vagyok, a hajrám is nagyon jól sikerült, és 37 századot javítottam eddigi legjobbamon. A 16 között még nehezebb lesz, de mindent megpróbálok ott is, a célom, hogy este 52 másodpercen belül érjek célba."Pulai Bence. – Voltak hibák is persze, például a fordulómnál, de összességében elégedett vagyok, a hajrám is nagyon jól sikerült, és 37 századot javítottam eddigi legjobbamon. A 16 között még nehezebb lesz, de mindent megpróbálok ott is, a célom, hogy este 52 másodpercen belül érjek célba."

OLIMPIA 2012
FÉRFI 100 M PILLANGÓ, AZ ELŐDÖNTŐBE JUTOTTAK:
1. Chad le Clos (Dél-Afrika) 51.54
2. Michael Phelps (Egyesült Államok) 51.72
3. Jevgenyij Korotyiskin (Oroszország) 51.84
4. Konrad Czerniak (Lengyelország) 51.85
5. Milorad Cavic (Szerbia) 51.90
6. Steffen Deibler (Németország) 51.92
7. Tyler McGill (Egyesült Államok) 51.95
8. Csoui Csia-vej (Kína) 52.06
9. Joeri Verlinden (Hollandia) 52.07
10. Chris Wright (Ausztrália) 52.11
11. Nyikolaj Szkvorcov (Oroszország) 52.12
12. PULAI BENCE (MAGYARORSZÁG) 52.19
13. Dinko Jukic (Ausztria) 52.22
13. Francois Heersbrandt (Belgium) 52.22
15. Jason Dunford (Dél-Afrika) 52.23
16. Benjamin Starke (Németország) 52.36
16. Macuda Takesi (Japán) 52.36

 

Legfrissebb hírek

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
1 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
17 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
24 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
27 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
27 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
31 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
31 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
31 perce
Ezek is érdekelhetik