Olimpia: óriási ünneppel várták az észak-koreai versenyzőket

2012.08.17. 12:45
null
Az észak-koreai olimpiai csapat tagjai megkoszorúzzák Kim Ir Szennek, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalapítójának és fiának, Kim Dzsong Il néhai első számú észak-koreai vezetőnek a szobrát Phenjanban (Fotók: MTI)
Címkék
Hősöknek kijáró ünnepélyes fogadtatásban volt részük az Észak-Koreába hazatérő olimpikonoknak, akiket magas rangú politikusok is köszöntöttek a nyári játékok után.

A repülőtérről nyitott tetejű busszal szállították a sportolókat Phenjan utcáin. A kommunista ország négy arannyal és két bronzzal huszadik lett az olimpiai éremtáblázaton, ezzel az 1992-es barcelonai nyári játékok óta a legjobb eredményt produkálta.

Az ázsiai műsorsugárzók szervezetével kötött megállapodásnak köszönhetően az észak-koreai sportrajongók is láthattak közvetítéseket az olimpiáról.

A hazatérést követő utcai ünneplés után a sportolók banketten vettek részt, amelyen Csö Jong Rim miniszterelnök mondott köszöntőt. A helyi sajtó beszámolója szerint mindegyik dobogós Kim Dzsong Un államfőnek ajánlotta megnyert érmét.

Londonban súlyemelésben három, cselgáncsban egy aranyat szereztek az észak-koreaiak.

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
35 perce

Európai Szuperkupa: címvédés vagy Emerynek végre összejön? PSG–Aston Villa 1–0

Bajnokok Ligája
35 perce

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
38 perce

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
39 perce

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
51 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
1 órája

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
1 órája

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája