Olimpia: nem küzdésért indítottak eljárást tollaslabdában

2012.08.01. 08:55
Címkék
A Nemzetközi Tollaslabda-szövetség (BWF) eljárást indított négy, a londoni olimpián szereplő páros ellen. Két dél-koreai, egy kínai és egy indonéz duót azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan nem küzdöttek, így próbálták manipulálni a sorsolást.

A négy páros többek között olyan hibákat követett el a BWF szerint szándékosan, mint a hálóba szerválás. Mind a négy duó bejutott ugyan a legjobb nyolcba, ám a vádak szerint nem akartak győzni, hogy így manipulálják a sorsolást.

A kínai páros az egyik dél-koreai párossal mérkőzött, s érdekes jelenetekre lehetett figyelmes a Wembley közönsége: az első játszma leghosszabb labdamenete mindössze négy ütésig tartott, Thorsten Berg játékvezető a pályára is jött figyelmeztetni a tollaslabdázókat. Végül a koreaiak nyerték a meccset 23 perc alatt, így ők játszanak egy másik kínai duóval a negyeddöntőben, s a két kínai kettős így csak a döntőben találkozhat...

A koreai tréner, Szung Han-kuk szerint a kínaiak szabálytalanok, és a nemzetközi szövetségnek tennie kellene valamit ez ellen.

A kínaiak azzal védekeztek a mérkőzés után, hogy az egyenes kieséses szakaszra tartalékolták az energiájukat. Később, egy másik dél-koreai duó és egy indonéz páros meccse hasonló körülmények között zajlott.

 

Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
52 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
1 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
2 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
2 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik