Olimpia: Ennek a harmadik helynek is tudok örülni - Vajda

2012.08.11. 11:19
Címkék
Vajda Attila a férfi kenu egyesek 200 méteres B-döntőjében a harmadik helyet szerezte meg, összességében a 11. helyen zárt. A Pekingben olimpiai bajnok versenyző a futam után nyilatkozott.

„Sebastian Brendelnek sikerült visszavágnom az ezerért, de Vadim Menkov itt is előttem végzett. A rajtom most is rendben volt, tudtam tartani a lépést a mezőnnyel. Már a verseny előtt kaptam a névre szóló biztatást a lelátóról, ami nagy pluszt adott. Én ennek a harmadik helynek is nagyon tudok örülni.”

„Az elmúlt évek világversenyei azt mutatták, hogy ennél a tizenegyedik helyemnél a magyar sprinterek sem tudnak sokkal előrébb végezni. Talán szegedi csapattársam, Horváth Gábor az, aki időben ennél jobb, de neki meg kvalifikációt nem sikerült szereznie. Kammerer Zoli kérdezte tőlem a B-döntő előtt, hogy akarom-e ezt még igazából. Azt válaszoltam neki, hogy természetesen akarom, hiszen ilyen rangos versenyt, amelyet ennyien figyelnek a helyszínen és a tévé előtt legközelebb négy év múlva rendeznek. Egy versenyzőnek pedig a verseny akkor is verseny, ha történetesen itt most nekünk nem osztottak érmeket.”

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
2 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
3 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
3 órája