Olimpia: Czene Attila már a következő feladatokra gondol

2012.08.14. 12:06
Címkék
A londoni sikerek felelevenítése mellett már a következő időszak feladatairól beszélt Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportpolitikáért felelős államtitkára kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

„Két évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy az állami sportirányítás egy picikét visszalép az igazgatás területéről, át akartuk adni a szakmai irányítást, a felelősség és a szakmai döntések jogát a Magyar Olimpiai Bizottságnak, és úgy látszik, ennek az eredménye már meg is látszik" – mondta az úszóként 1996-ban Atlantában aranyérmes sportvezető.

A finanszírozással kapcsolatban Czene elmondta, hogy azoknak a sportágaknak, amelyek jóval kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, viszont kiválóan szerepeltek az ötkarikás játékokon „a kormányzatnak tulajdonképpen kötelező biztosítania a megfelelő hátteret".

Czene szerint ugyanakkor a tradicionálisan sikeres magyar sportágakban diadalmaskodók – mint tornában Berki Krisztián, úszásban Gyurta Dániel, atlétikában Pars Krisztián és vívásban Szilágyi Áron – sikerükkel gyakorlatilag „megmentették saját sportágukat".

„Ők bebizonyították, hogy ezek a sikersportágak továbbra is hozzák az érmeket" – mondta, hozzátéve azonban, hogy nem az adott sportág szerepelt jól, hanem csak egy-egy kiváló versenyző, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Az államtitkár elmondta, hogy 2010 óta két és félszeresre nőtt a sporttámogatás, de a mostani eredményeket nem szabad túlmisztifikálni.

„Nem véletlen, hogy a MOB már az olimpia alatt bejelentette azt a nyolcéves utánpótlás-fejlesztési koncepciót, amellyel ezeket az eredményeket meg tudják tartani" – tette hozzá Czene, megemlítve még, hogy a sportirányításnak már arra kell gondolnia, mi lesz négy vagy nyolc év múlva.

A magyar csapat nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel a kilencedik helyen zárt a londoni olimpia éremtáblázatán.

Legfrissebb hírek

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
11 perce

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
39 perce

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
1 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
2 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
2 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2 órája