Olimpia: csalódottan értékeltek női öttusázóink

2012.08.12. 19:53
Címkék
Tóth Adrienn és Kovács Sarolta is csalódottan értékelte teljesítményét a londoni olimpia utolsó versenyszámában, az öttusázók női versenyében.

„A verseny előtt az volt a célom, hogy jól érezzem magam, és ez az első két szám után még így is volt – mondta a két szám után vezető, de végül csak a 20. helyen célba érő Tóth Adrienn. – A lovaglás előtt azt hittem, jobban fogok izgulni az első hely miatt, de nem így volt, nyugodtan készülődtem, és a bemelegítésnél is minden rendben ment. Élesben viszont sokat hibáztam, amit ki kell elemeznünk az edzőmmel. Nem én vagyok a legjobb futó a mezőnyben, de ekkora visszaesésre nem számítottam, nagyon nagy csalódás. A lövészetben ellőttem magam, a pálya sokkal keményebb volt, mint a tavalyi világkupán." Tóth Adrienn. – A lovaglás előtt azt hittem, jobban fogok izgulni az első hely miatt, de nem így volt, nyugodtan készülődtem, és a bemelegítésnél is minden rendben ment. Élesben viszont sokat hibáztam, amit ki kell elemeznünk az edzőmmel. Nem én vagyok a legjobb futó a mezőnyben, de ekkora visszaesésre nem számítottam, nagyon nagy csalódás. A lövészetben ellőttem magam, a pálya sokkal keményebb volt, mint a tavalyi világkupán."

Tóth végül így összegzett:

„Sokkal több volt ebben a versenyben, de tanultam belőle, és a mostani eredmény alapján ki tudom jelölni a céljaimat a jövőre."

A versenyt a 33. helyen befejező Kovács Sarolta érthetően még csalódottabb volt.

„Rossz érzés kavarog bennem, mert a fizikai állóképességem megvan, az úszásban ezt bizonyítottam is. A technikai számok viszont egyáltalán nem stimmeltek – kesergett Kovács. – Szomorú és csalódott vagyok, de ebből a tapasztalatból szeretnék erőt meríteni. Szerettem volna megmutatni magam, mit tudok, de nem sikerült. Rióban vagy az azt követő olimpián remélhetőleg sikerülni fog."

Legfrissebb hírek

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 perce

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
25 perce

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
42 perce

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
44 perce

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
1 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
2 órája

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
2 órája