Olimpia: a Varga, Hirling páros a B-döntőben folytathatja

2012.08.02. 12:11
Címkék
A Varga Tamás és Hirling Zsolt alkotta könnyűsúlyú kétpár nem került be a legjobb hatba a londoni olimpia evezősversenyében, így szombaton csak a B-döntőben folytathatja.

Varga Tamás és Hirling Zsolt a második elődöntős futamban szállt vízre a hatos fináléba jutásért a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney evezős és kajak-kenu központban.

A magyar páros 500-nál és 1000-nél is a hatodik helyen állt, majd a hajrára javított egy pozíciót, a táv utolsó negyedében azonban már nem tudott már előrébb kerülni, így lemaradt az A-döntőről. A futamból kiemelkedett a brit Zac Purchase, Mark Hunter és a francia Stany Delayre, Jeremie Azou páros.

A magyar kettős harmadszor szerepel az ötkarikás játékokon: Athénban az ötödik helyen végzett, majd 2005-ben világbajnoki, 2007-ben pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Ezek után Pekingben csak a csalódást keltő 14. pozícióban zárt a duó, utána szét is vált, Hirling pedig jó időre abbahagyta az evezést. Tavaly ősszel ültek ismét össze, s májusban kiharcolták az olimpiai részvétel jogát.

A másik magyar evezős egység, a kormányos nélküli kettesben indult Simon Béla, Széll Domonkos kettős már hétfőn befejezte szereplését Londonban, 13. lett úgy, hogy egyetlen riválist sem sikerült megelőznie.

„Igazából azt kell mondanom, hogy ennyi volt bennük. Mindent megtettek a továbbjutásért, de az ellenfelek erősebbek voltak – mondta az MTI-nek Székely Balázs szövetségi kapitány. – Néhány pillanatig haladtak a harmadik helyen, de a portugálok egyből visszatámadtak, s már nem volt ellenszer. A végén ráadásul Zsolti »fogott egy rákot«, kiesett a kezéből a lapát, de igazából nem ezen múlott a továbbjutás."

 

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája