Kemény: Az ausztrálok verekedős stílusában bíztam

2012.08.10. 22:37
null
A mieinknek keményen meg kellett küzdenie a sikerért (Fotó: MTI)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10–9-re győzött Ausztrália ellen az olimpia helyosztóján. A mieink szövetségi kapitánya, Kemény Dénes szerint az volt a szerencse, hogy az ausztrálok verekedős stílusa kicsit felpaprikázta a hangulatot. Hosnyánszky Norbert szerint nagyon mélyen vagyunk, de küzdünk az ötödik helyért. Az ausztrálok úgy vélik, sokat fejlődtek.

 

„Szakmailag túl sok jót nem tudok elmondani erről a meccsről, de aki volt már hasonló szituációban, mint mi, az tudja, milyen nehéz most nekünk. Nem sikerült annyira felpörögnünk, amennyire egy olimpiai bármelyik mérkőzésén szükséges, de aki ezt nem érti meg, az a labdát a kockától sem tudja megkülönböztetni. Az egyetlen reményem arra, hogy küzdeni fogunk, az volt, hogy az ausztrálok verekedős stílusa kicsit felpaprikázza a társaságot, és legalább ez felszítja a tüzet, így is lett" – értékelte a meccset Kemény Dénes a Nemzeti Sportnak.

Hosnyánszky Norbert: „Nincs bennem különösebb öröm, hoztuk a kötelezőt, de legalább a végén megmutattuk, hogy van szívünk. Annyira mélyen vagyunk, amennyire csak lehetséges, de küzdünk, ahogy tudunk, és megpróbáljuk megszerezni az ötödik helyet. Nem ide készültünk, de az öt még mindig jobb, mint a hét..."

Nagy Viktor: „A meccs tökéletesen tükrözte a csapat lelkivilágát. Bár jól kezdtünk, aztán találtak néhány gólt az ausztrálok, és ettől erőre kaptak. Felvállaltak egy verekedős vízilabdát, azzal akartak legyőzni minket, és ez kicsit megzavarta a csapatot, de aztán összeszedtük magunkat. Az emberelőnyöket nem értékesítettük valami jó százalékkal, de ez ilyen lelkiállapotban természetes is, az előny akkor megy jól, ha a csapat is rendben van."

Biros Péter: „Jó volt a rajt, aztán meg a lelkesedés, a harci tűz is kellett, amikor fordítottak. A lelki állapotunk változó, hol ilyen, hol olyan az olaszoktól elszenvedett vereség után. De magunkért és a szurkolókért is hajtanunk kell két nap múlva, hogy legalább az ötödik hely meglegyen, ami a jelen helyzetben ugye a legtöbb."

„Kevesek voltunk – mondta John Fox, az ausztrálok szövetségi kapitánya. – A döntő pillanatokban kijött a tapasztalat hiánya, ezen még dolgoznunk kell. Peking óta sokat léptünk előre, hiszen sikerült megszorítanunk a címvédő Magyarországot."

„Jól játszottunk, de így is fájó a vereség – nyilatkozta Sam McGregor. – Úgy érzem, a játékvezetőket sem szabad hibáztatnunk, hiszen olyan helyzetekben is hibáztunk, amelyekből alapvetően gólokat szoktunk szerezni."

„Mindent megtettünk, amit lehetett, de a háromszoros olimpiai bajnok ellen nem könnyű játszani – mondta Thomas Whalan, aki hatalmas gólokat lőtt a meccsen, de a végén kiállították. – Amikor mi kétszer annyit játszunk hátrányban, mint az ellenfél, az ember joggal érzi úgy, hogy nem teljesen korrekt a bíráskodás. Ellenem is akkor fújtak, amikor lehetőségünk volt egyenlítenünk, ezt nem tartottam fairnek."

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
23 órája

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

Leinweber Olivér a Bresciában is húzóemberré válna

Vízilabda
2026.08.24. 10:07

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Férfi vízilabda: Horvátországból Isztambulba igazolt Német Toni

Vízilabda
2026.08.20. 15:05