Olimpia: Mohamed Aida nem jutott be a negyeddöntőbe

2012.07.28. 13:53
Címkék
Mohamed Aida nagy csatában 8:7-re kikapott az első helyen kiemelt dél-koreai Nam Hjun Hitől a legjobb 16 között a londoni olimpia női tőrvívóinak versenyében, így kiesett.

Az első tust a magyar vívónő vitte be, a következő hármat azonban a 2005-ös világbajnok, négy éve Pekingben olimpiai ezüstérmes Nam Hjun Hi – a felek 1:3-mal vonultak rövid pihenőre.

A második szakasz is Mohamed-tussal indult, és bár ismét a dél-koreai eredményes akciója következett, Aida nagyot küzdve kiegyenlített (4:4).

A harmadik szakasz is fordulatos csatát hozott, mindkét versenyző képes volt előnyös helyzetet kicsikarni, de élni egyik sem tudott vele – 21 másodperccel a vége előtt történetesen Mohamed egyenlített ki (7:7). Következett a hosszabbítás, ott azonban a magyar vívónőnek már nem volt szerencséje, a döntő tust ellenfele vitte be.

Mohamed az első fordulóban erőnyerő volt, így a legjobb 32 között kezdett, az ellenfele amerikai Nzingha Prescod volt..

Mohamed remekül kezdett, az első két szakaszban 10:4-re elhúzott. Ezt követően egy kissé felzárkózott az amerikai, de aztán Mohamed jó közbeszúrásokkal többször is pontot ért el a kitámadó ellenfelével szemben, aminek köszönhetően 14:7-re is vezetett a magyar versenyző.

Az utolsó magyar tus azonban sokáig nem akart megszületni. Prescod 14:10-re feljött, de ekkor Mohamednek sikerült elérni egy egylámpás tust, így továbbjutott.

„Nem készültem könnyű csatára, és nem is volt az. A következő ellenfelem a világranglista alapján a legerősebb lesz, az olimpiai ezüstérmes Nam, most éppen ezért nem pazarolhattam el az energiáimat. Úgy vélem, egyenlő esélyekkel indulunk harcba, igaz, az utolsó találkozásunkkor kikaptam tőle" – mondta az első meccs után Mohamed az MTI-nek.

OLIMPIA 2012
NŐI TŐR, A LEGJOBB 32 KÖZÖTT
Mohamed Aida–Nzingha Prescod (amerikai) 15:10

 

Legfrissebb hírek

Georges Leekens figyelmeztette a nyolcaddöntőre készülő belga válogatottat

Foci vb 2026
4 perce

Elmarad a Yoka–Gasszijev nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címmecs

Ökölvívás
16 perce

A FIFA szerint helyes volt elvenni a horvátok drámai gólját, itt a magyarázat!

Foci vb 2026
19 perce

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
25 perce

F1, Brit Nagydíj, szabadedzés

F1
37 perce

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
47 perce

Georges Leekens: Most csoda történt velünk, de ebben nem lehet újra bízni

Foci vb 2026
52 perce

Alaba az osztrákok vb-kieséséről: Sok könny hullott az öltözőben…

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik