Olimpia: kazah siker a kerékpárosok országúti mezőnyversenyében

Vágólapra másolva!
2012.07.28. 17:01
Címkék
A kazah Alekszandr Vinokurov sikerével ért véget a férfi kerékpárosok országúti mezőnyversenye. Az ezüstérmet a kolumbiai Rigoberto Uran Uran, a bronzot a norvég Alexander Kristoff szerezte meg.

A verseny már délelőtt elkezdődött, de majdnem hat órán keresztül tartott, hogy a versenyzők megtegyék a 250 kilométert. Még a verseny első negyedénél járt a mezőny, amikor egy húsz fős csoport meglépett, s ők nagyjából tartották is egyperces előnyüket. Tizenöt kilométer volt hátra, amikor az élen lévő – Pekingben az időfutamban arany-, a mezőnyversenyben pedig ezüstérmes – svájci Cancellara az egyik kanyarnál bukott, s így aztán visszacsúszott.

Ezt követően aztán ketten, a kazah Vinokurov és a kolumbiai Uran Uran otthagyta az élbolyt is, s két kilométerrel a vége előtt 10-12 másodperces előnyt harcolt ki. A hajrában a kolumbiai egy pillanatra hátranézett, s ezt kihasználva Vinokurov meglépett tőle, s végül ő haladt át elsőként a célvonalon.

A 38 éves Vinokurovnak már volt egy olimpiai érme, még 2000-ben volt második a mezőnyversenyben. A bronzérmet a norvég Alexander Kristoff szerezte meg, miután az üldöző csoport hajrájában ő volt a leggyorsabb.

A mezőnyben ott volt a magyar Lovassy Krisztián is, aki sokáig ott tudott maradni a főmezőny végén, de aztán leszakadt, s több mint negyedórás hátrányba került. A 168.3 km-es időmérő pontnál 130. helyen állt, s végül feladta a versenyt.

OLIMPIA 2012
KERÉKPÁR, FÉRFI ORSZÁGÚTI MEZŐNYVERSENY
1. Alekszandr Vinokuro Kazahsztán
5:45.57
2. Rigoberto Uran Uran Kolumbia
azonos idővel
3. Alexander Kristoff Norvégia
5:46.05
4.
Taylor Phinney
Egyesült Államok
a. i.
5.
Szergej Lagutyin
Üzbegisztán
a. i.
6.
Stuart O’Grady
Ausztrália
a. i.
...
Lovassy Krisztián (magyar)
Magyarország
nem ért célba

Legfrissebb hírek

Ötvös és Mocsi visszakerült az írek elleni meccskeretbe, Bárány nem

Magyar válogatott
5 órája

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a magyar válogatott az írekkel

Minden más foci
6 órája

Nincs alibi – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Jókor légy jobb! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Littler háromleges hátrányból múlta felül Rockot a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
7 órája

A görögök nagy szívességet tettek a dánoknak, akik azonban nem bírtak a fehéroroszokkal

Foci vb 2026
8 órája

Vb-selejtező: megverték a svédeket, szinte biztosan kijutnak a svájciak

Foci vb 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik