Olimpia: Feszült voltam, de aztán kiengedtem - Káté

MTI MTIMTI MTI
2012.07.31. 18:28
Címkék
Ahogyan arról már beszámoltunk, Káté Gyula a legjobb 32 között 16:10-re győzött pontozással az egyiptomi Eszlam Mohamed ellen a londoni olimpián a 64 kg-os férfi ökölvívók versenyében. A magyar bokszoló és mestere, Szántó Imre egyetértett abban, hogy túlságosan feszülten kezdte a mérkőzést, de aztán feloldódott, és megnyerte az összecsapást.
„Az eredménnyel elégedett vagyok, bár Gyuszi egy kicsit feszülten kezdett – mondta az MTI-nek Szántó Imre, Káté klubedzője. – Ez persze valahol érthető, hiszen ritka az olyan versenyző, aki már két olimpián is szerepelt, de még nem nyert meccset. Végül azonban szerencsére legyőzte önmagát, és sikerült nyernie. Az olasszal 1–1-re állnak, később majd egyenlíthet a rivális, de először reméljük, hogy Gyula kerül előnybe.” „Igaza van a mesternek, tényleg feszült voltam az elején, nem akartam most is az első fordulóban kiesni – fogalmazott Káté az MTI-nek. – A második menettől már kiengedtem, ráéreztem arra, hogy mit is kell csinálni. Jó formában érzem magam, remélem, hogy Mangiacapre ellen is győzni tudok.” „A teljesítményem egy sz.r volt, de a következő mérkőzésen jobb leszek – nyilatkozta még egyből a mérkőzése után a helyszínen Káté. – Nem túl gyakori, hogy egy ökölvívó három olimpián vegyen részt, de most nagyon boldog vagyok, és biztosan ott leszek a riói játékokon is.”
Legfrissebb hírek

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
2 perce

Hétvégén lesz a Kincsem Park legfontosabb hétvégéje, a Derby és a Divat Fesztivál

Egyéb egyéni
14 perce

A vb egyik legjobb öltözői beszédét tartotta az USA kapitánya – videó

Foci vb 2026
26 perce

Argentína visszatér az égszínkék-fehér csíkos felsőhöz – a mai mezek

Foci vb 2026
34 perce

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
1 órája

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik