London 2012: Torresnek nem lesz hatodik olimpiája

MTI MTIMTI MTI
2012.07.03. 11:41
Címkék
Közel állt hozzá, hogy hatodik olimpiáján is részt vehessen, végül mégsem lesz ott a londoni nyári játékokon Dara Torres.
Az amerikaiak 45 éves úszónője az Egyesült Államok omahai olimpiai válogatóján egyetlen számban, 50 m gyorson próbálkozott meg az első két hely egyikének megszerzésével, de csak negyedik lett, így kiszorult a tengerentúliak ötkarikás csapatából. „Ennek valóban vége. Ez van, de legalább több időt tölthetek a kislányommal. Lesz egy jó nyaram, és majd drukkolok az Egyesült Államok csapatának sikereiért” – mondta a csalódott Torres, aki a legutóbbi, három ezüstöt hozó pekingi olimpiai fellépése után eredményes térdműtéten esett át, és minden esélye megvolt, hogy a brit fővárosban is rajthoz állhasson. Csakhogy kilenc századdal lassabbnak bizonyult a második helyen célba érkező vetélytársánál. „Ugyanolyan ideges voltam, mint amikor első alkalommal vettem részt válogatón, még ′nyolcvannégyben, a Los Angeles-i olimpia előtt. Azzal persze most már egyáltalán nem számoltam, hogy éremért szállhatok vízbe Londonban is, negyvenöt évesen, fele annyi idős lányokkal, mint amennyi én vagyok, de abban bíztam, hogy az utazó csapatba bekerülök. Jó lett volna egy újabb olimpiai szerepléssel lezárni úszókarrieremet...” – mondta Torres, aki az 1996-os és a 2004-es játékokat kihagyva öt olimpiáján összesen 12 érmet – négy aranyat, négy ezüstöt és négy bronzot – gyűjtött.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
4 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
4 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
4 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
4 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
4 órája