London 2012: magyar személyzet is dolgozik a sajtóközpontban

MTI MTIMTI MTI
2012.07.24. 18:27
Címkék
Több magyar is fizetett munkásként dolgozik a pénteken kezdődő londoni olimpia sajtóközpontjában.  

„Szinte mindenki tanul közülünk, és most nyárra vállalt itt munkát három hétre vagy két hónapra″ – mondta az MTI-nek Vasadi Zsófia, aki japán-angol szakos az egyetemen, és éppen kedd este derül ki, hogy felveszik-e egy másik szakra is.

A vele párban takarító Nagy Madléna – ő ötödéves pszichológia szakos hallgató lesz a következő tanévben – jelezte: Zsófiával ellentétben ő kimondottan csak az olimpia három hetére vállalt munkát Londonban.

„Tavaly októberben jelentkeztünk a nyári munkára. Januárban és februárban volt Budapesten a felvételi beszélgetés, természetesen angolul, majd egy hónappal később kaptunk értesítést, hogy jöhetünk. Már írt rólunk a Daily Mail is, mint magyar napszámosok az olimpián, de az nem igaz, hogy mostoha körülmények között laknánk″ – tette hozzá Vasadi Zsófia.

Ez utóbbival kapcsolatban harmadik társuk közölte, szó sincs arról, hogy rosszak lennének a körülmények. „Konténerekben lakunk, de van internet, háromszori étkezés″ – mondta Barta Bettina, aki úgy tudja, hogy 220-250 magyar dolgozhat takarítóként az olimpia különböző helyszínein.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Zalaegerszeg–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
1 órája

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
2 órája

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2 órája

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
2 órája

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
2 órája