London 2012: Hosszú Katinka 400 vegyesen aranyban bízik

MTI MTIMTI MTI
2012.07.24. 21:52
Címkék
Hosszú Katinka bízik a magyar úszóhagyományok folytatásában, és 400 méter vegyesen az aranyérem megszerzésére is képesnek érzi magát a londoni nyári olimpián.

A hosszabbik vegyes számban világ (2009)- és Európa-bajnok (2012), Egyesült Államokban tanuló úszó edzőjével, Dave Solóval nyilatkozott az AP amerikai hírügynökségnek.

„Nekem a kétszáz méter vegyes megy kicsit nehezebben, kevésbé fekszik, hogy elrajtolok és sprintelek – mondta a 23 éves úszónő. – Nagyon keményen edzünk, de erre szükség is van a négyszáz vegyeshez. Látjuk, hogyan készülnek a többiek, és ugyanígy dolgozunk mi is.″

Az úszónő négy éve Pekingben egyetlen számban sem tudott az első tíz között végezni.

„Mielőtt hozzánk került, az edzései abból álltak, hogy rengeteget úszott, de a technikájára nem figyeltek oda – jelentette ki Dave Salo, a sportoló amerikai edzője. – Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, más jellegű munkát végeztünk, mint amihez korábban hozzászokott.″

Az eredmény hamar jelentkezett, a 2009-es római világbajnokságon Hosszú megnyerte a 400 m vegyest, 200 m vegyesen és 200 m pillangón bronzérmes lett, Magyarországon pedig megválasztották az év sportolójának.

Salo úgy véli, tanítványa képes lesz folytatni a vegyesen hagyományosnak mondható magyar sikersorozatot. Az 1988-as szöuli és az 1992-es barcelonai olimpián Darnyi Tamás mindkétszer aranyérmes lett 200-on és 400-on is, 1996-ban Atlantában Czene Attila 200 m vegyesen végzett az első helyen, Egerszegi Krisztina pedig 1992-ben 400 m vegyesen nyert. Azóta Cseh László összesen két ezüst- és egy bronzérmet szerzett a vegyes számokban a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi játékokon.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Zalaegerszeg–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
1 órája

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
2 órája

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2 órája

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
2 órája

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
2 órája