London 2012: Gyurtáék már edzettek is Londonban

MTI MTIMTI MTI
2012.07.24. 23:41
Címkék
Késő délelőtt érkeztek, és kora este már edzettek is a londoni olimpián vízbe szálló magyar úszók.

Az Olimpiai Parkban található, különleges, hullámot idéző tetőszerkezetű Vizesközpontban a Budapestről kedd reggel útra kelt társaságból először a világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel ismerkedett az uszoda vizével. Egy másik pályán pedig a normál medencés úszás mellett a nyílt vízi úszásban is kvótát kiharcolt Risztov Éva tempózott.

A partról a Széles Sándor vezette edzőcsoport egyik tagja, Kovácshegyi Ferenc felügyelte a munkát.

Az MTI érdeklődésére a szakember elmondta, hogy mindkét versenyző jó hangulatban tesztelte a medencét, ahova még kedd este kilátogatott az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László, a Londonban szintén éremvárományos Hosszú Katinka, továbbá Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Dávid is.

„Minden rendben van Danival és Lacival is, úgy érzem, jól sikerült a felkészülésük is, mindazt a munkát, amit kellett, elvégeztük" – nyilatkozott Kovácshegyi Ferenc

A magyarok messze nem magányosan rótták a hosszokat, a szombaton kezdődő úszóverseny résztvevői közül ugyanis többen már szintén a brit fővárosban vannak, és ők is „felavatták" az ötkarikás uszodát.

A 32 fős magyar úszócsapat nagyobbik fele Kiss László szövetségi kapitány vezetésével az esti órákban érkezett meg Londonba.

Legfrissebb hírek

Vladimir Petkovic svájci múltja jelentős előny lehet az algériai válogatottnak

Foci vb 2026
6 perce

Íme, a vb-történet aranycipősei és a góllövőlista állása!

Foci vb 2026
16 perce

Kevesebb mint egy hónap van hátra az atlétikai Eb kvalifikációs időszakából

Atlétika
17 perce

Vb 2026: Dzeko a kieséses szakasz eddigi legidősebb mezőnyjátékosa

Foci vb 2026
35 perce

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
48 perce

Rekordösszegért szerezte meg Mateus Fernandest a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
56 perce

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
58 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik