London 2012: Brazíliában kézfogás jár az aranyéremért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.24. 18:50
Címkék
Míg egy kazah sportoló 200 ezer eurónak megfelelő jutalmat kap az olimpiai aranyéremért, Brazíliában nincs állami díjazás, a sportolók szponzoroktól remélhetik teljesítményük anyagi elismerését.

„Nálunk soha sem járt pénz az olimpiai sikerekért, igyekszünk minden rendelkezésünkre álló forrást a minél jobb felkészülési körülmények biztosítására fordítani" – mondta a dél-amerikai ország olimpiai bizottságának szóvivője.

Nem minden brazil győztes marad azonban jutalom nélkül: az állami posta az úszásban elért első helyért 40 ezer eurónak megfelelő összeget ajánlott fel, a pénz húsz százalékát a sportoló edzője kapja meg. A labdarúgócsapat győzelméért a szövetség fejedelmi jutalmat ígér. Az ötszörös világbajnok ország még soha nem tudott olimpiát nyerni.

Malajzia még nem rendelkezik olimpiai bajnoki címmel, az első győztes egy bányatulajdonos felajánlásának köszönhetően félmillió euró értékű aranyrudat kap teljesítményéért.

Olaszországban 140 ezer eurót, Egyiptomban 130 ezer, Oroszországban, Bulgáriában, Litvániában, Fehéroroszországban 100 ezer eurónak megfelelő összeget ér az ötkarikás aranyérem. Franciaországban 50 ezer, Németországban 25 ezer euró, az Egyesült Államokban 25 ezer dollár jár az első helyért. Az amerikaiak esetében az összeg azonban a támogatóktól függően még emelkedik. A birkózók például a Living the Dream Medal Fund nevű alapítványnak köszönhetően fejenként további 250 ezer dolláros (200 ezer eurós) összeghez juthatnak, amit a sportági szövetség még 100 ezerrel (81 ezer eurónak megfelelő összeggel) egészít ki. Az úszók aranyérmenként további 75 ezer dollárral (61 ezer euróval) lehetnek gazdagabbak. Michael Phelps a 2008-as pekingi játékokon például mind a nyolc versenyét megnyerte, ezáltal közel 490 ezer eurónak megfelelő összeget keresett akkor, az extraklasszis úszó Londonban hét számban áll rajthoz.

Magyarországon az olimpia után születik döntés a jutalmak mértékéről.

Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
6 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
6 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
6 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
6 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
6 órája

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
6 órája

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik