London 2012: olimpikonokkal találkoztak a MOB támogatói

2012.06.11. 17:53
Címkék
A Magyar Olimpiai Bizottság Szponzorok klubjának olimpia előtti utolsó eseményére került sor június 11-én. A margitszigeti Grand Hotelben megtartott rendezvényen a támogatók mellett a londoni ötkarikás játékokra kvalifikációt szerzett sportolók közül is többen megjelentek – tájékoztatott a mob.hu. Borkai Zsolt MOB-elnök köszöntőjében többek közt a tiszta felkészülésre, becsületes versenyzésre hívta fel a figyelmet. Az eseményen részt vett Buzgó József, a Nemzeti Sport főszerkesztője is.

 

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszönetet mondott a szponzoroknak a támogatásért, a sportolóknak a tisztességes felkészülésért; majd rövid összefoglalót adott az elmúlt hónapokról. Ismertette, hogy az új sporttörvénynek megfelelően átalakult a hazai sportirányítás, a MOB hatásköre kibővült, egyedüli köztestületként irányítja a magyar sportot; a kibővített közgyűlés elfogadta az új alapszabályt, a tagozatok felálltak.

„A versenyzők felkészülése és a londoni előkészületek rendben alakulnak, a nehézségeken többször a támogatóink segítettek át. Ma 147 biztos olimpiai résztvevőnk van, ez a szám még több is lehet, nem minden sportágban zárult még a kvalifikáció. Hogy ilyen szép számú magyar csapat tud részt venni az olimpián, amellett kiemelem annak fontosságát, hogy versenyzőink tiszta, becsületes versenyzéssel érjék el sikereiket Londonban!” – fogalmazott Borkai Zsolt.

„A Szponzorok klubja rendezvénysorozat utolsó eseményére hétfőn, 46 nappal az olimpia előtt került sor. Az esemény alkalmat teremtett arra is, hogy a sportot is támogató üzleti élet képviselői egymással is kapcsolatba kerülhessenek, a sportolók pedig megoszthassák támogatóikkal kvalifikációs és a felkészüléssel kapcsolatos gondolataikat” – foglalta össze Mihók Ildikó, a MOB marketing- és kommunikációs igazgatója.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
6 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
6 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
6 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
6 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
7 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
7 órája