London 2012: magyar sportolók daloltak az olimpiáról

2012.06.27. 11:19
Címkék
Budapesten a Lugas étteremben a londoni megnyitó előtt egy hónappal bemutatták az Olympia Mítosza (olimpikonok dalai az olimpiáról) című cd-t.




A dalok szerzői között ott találjuk a sporthoz, valamint a zenéhez ezer szállal kötődő Géczi Erikát (olimpiai ezüstérmes kajakos, világbajnok), Mizsér Attilát (olimpiai- és világbajnok öttusázó), Németh Nyiba Sándort (olimpiai ötödik helyezett birkózó) és Petrovics Kálmánt (világbajnok kajakos).

A cd elkészítésében ismert sportolóink közül részt vett még Kovács Iván (kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok párbajtőrvívó – gitárszóló), Fajkusz Csaba (olimpiai hatodik helyezett tornász – ének), Gergely Gábor (kétszeres világbajnok asztaliteniszező – rap), illetve Wichmann Tamás (kétszeres olimpiai ezüstérmes, kilencszeres világbajnok kenus – ének).

Az egykori sportolók zenei elképzeléseit Hevesi Tamás, Sasvári Sándor, Vikidál Gyula előadóművészek is segítették, de a lemez elkészültében oroszlánrészt vállalt az Örökség zenekar is.

A lemezbemutatón megjelentek Londonba készülő sportolók is: a női vízilabda válogatott két frontembere, Tóth Ildikó és Bujka Barbara, az ötödik olimpiájára készülő asztaliteniszező, Tóth Krisztina, valamint a múlt heti Európa-bajnokságon ezüstérmet nyerő párbajtőrvívó, Imre Géza.

A cd a zenészek önszponzorálása útján készült el. Megvásárolható a következő email-címen: [email protected].

Legfrissebb hírek

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
16 perce

Első félidős kényszercsere góljával vezet a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
39 perce

Ljujics pazar gólt lőtt, Szappanos büntetőt védett, döntetlen lett az Újpest–MTK

Labdarúgó NB I
48 perce

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
57 perce

Birkózás: vasárnap startol az U20-as világbajnokság Pozsonyban

Utánpótlássport
1 órája

NB II: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Diósgyőri VTK–FC Ajka

Labdarúgó NB II
1 órája