Storcz Botond öt kajak-kenu érmet vár Londonban

Vágólapra másolva!
2012.05.21. 11:27
null
Fazekas (balra) feltűnése, és második helye nagy meglepetés volt (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Öt érem Storcz Botond kajak-kenu szövetségi kapitány olimpiai elvárása a sportágától. A szakember elmondta: július 9-ig kell csapatot hirdetnie, ám szeretné már az Eb után megtenni ezt. A szakvezetőség a nőknél tavaly még nem számított ekkora versenyre a hajókba kerülésért, ám ez jó, mert a kapitány szerint így nem lesznek kényszermegoldások.

„Legkésőbb július 9-én kell kihirdetni a végleges és teljes utazó olimpiai csapatunkat, az ugyanis a nevezési határidő. Szerencsés esetben a bő hónap múlva rendezendő Eb után már meg tudom mondani az összeállítást, de azért beiktattunk még egy pótválogató-lehetőséget is, ha maradnának vitás kérdések” – mondta a kajak-kenusok olimpiai bajnok kapitánya a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

„Az olimpiai célokat nem változtatom a pillanatnyi formákhoz, a válogatók állásához igazodva. Az én eredményelvárásomban öt érem szerepel, ami reális, ám erős kihívás” – tette hozzá Storcz.

Storcz a hétvégi válogatókról is beszélt.

„Nagy meglepetés volt a válogató magas színvonala, a győztesektől viszont várható volt az élteljesítmény, mindannyian az előzetes esélyesek közt voltak. Az 500 női egyesben nyolcfős döntőt rendeztünk, egyébként rendhagyó módon ilyen lesz Londonban is a szokásos kilences helyett. A válogatón indulók közt nemigen volt olyan, aki ne büszkélkedne vb-arannyal. Talán meglepetés az Amerikába férjhez menő, de magyar állampolgár és itt válogatózó Fazekas Krisztina kiváló teljesítménye, második helye azt jelenti, hogy jó úton halad London felé.”

„Lépésről lépésre rakjuk össze a női csapatot, valamelyest a hétvégén Duisburgban is tisztulni fog a kép, ott eldől az egyes kérdése, amelynek függvénye lesz a női páros összeállítása. A maximális hat női kvótánknak köszönhetően nem lesznek kényszermegoldások, sőt többen vannak a helyekre, mint ahogy azt tavaly gondoltuk” – jelezte a kapitány.

„A Dombi Rudolf, Kökény Roland kajak kettes a sportág első biztos londoni résztvevője, miután ellenfelük, a Tóth, Kulifai páros visszalépett a visszavágótól. Igazuk van szakmailag, hogy inkább a négyesre készülnek, mert a győztesek fölénye akkora volt. Sokkal gyorsabban kajakoznak, mint tavaly, minden esélyük megvan, hogy dobogóra álljanak az olimpián” – mondta a kapitány a válogatott elsőként kvalifikáló kettesére.

Az első olimpiára jutó kettős a műsorban elmondta: tavaly ültek össze, ezért forrhatott már ki a versenyzésük. „Kiváló a személyes viszonyunk, ez is kulcsfontosságú” – fogalmazott Dombi Rudolf.

Legfrissebb hírek

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
11 perce

Kovács Árpád és Plisz Balázs is egyéni csúcsot futott 400 méteren

Atlétika
16 perce

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
41 perce

Niké Liga: Kovács Mátyás volt a kassai meccs legjobbja

Minden más foci
46 perce

La Liga: megműtötték Marc-André ter Stegent

Spanyol labdarúgás
1 órája

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
1 órája

Ötkarikás csoda: egy fővel nőtt a magyar csapat létszáma a téli olimpián!

Téli olimpia 2026
1 órája

Egyik madridi „rosszfiú” sem játszik Valenciában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik