London 2012: a nemzetközi szövetség hibázott, Karénak nincs kvótája

MTI MTIMTI MTI
2012.05.22. 14:00
Címkék
A Nemzetközi Vitorlásszövetség (ISAF) kedden módosította korábbi értesítését, s jelezte, hogy Karé Réka mégsem szerzett olimpiai kvótát Laser Radialban.

Az ISAF elnézést kért a magyar szövetségtől, mivel az előzetes számításaiból kifelejtette az uruguayi kvótaszerzőt, s jelezte, Karé Rékának a múlt heti világbajnokságon az ezüst csoportban elért nyolcadik helyezése mégsem jelent ötkarikás szereplést a számára.

A magyar szövetség válaszul sajnálatát fejezte ki a hibáért, de jelezte, hogy visszalépés esetén kész indítani versenyzőjét az olimpián.

„Karé Rékától elnézést kérek, amiért hamis reményt adva én is azok között voltam, aki elsőként értesítette a joggal biztosnak vélt jó hírről. Nem gondoltam, hogy több ISAF-forrásból, a hivatalos levelezést is beleértve, fals hír érkezik. Elszomorít, hogy ilyen bánat okozás részese lettem” – idézte a magyar szövetség honlapja Ruják István elnököt.

Az olimpián a sportág így három versenyzőt – Laserben Berecz Zsombort, szörfben pedig Gádorfalvi Áront és Detre Diánát – indíthat.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
18 perce

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
33 perce

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
50 perce

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
59 perce

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
1 órája

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
1 órája

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik