London 2012: egyelőre Pattantyús Ádámnak sincs olimpiai kvótája

Vágólapra másolva!
2012.04.13. 21:03
Címkék
Zwickl Dánielhez hasonlóan Pattantyús Ádám is vereséget szenvedett pénteki utolsó mérkőzésén, így egyelőre nem sikerült londoni kvótát szereznie az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőjén, Luxembourgban. Zwickl és Pattantyús, valamint Kosiba Dániel és Lovas Petra szombaton javíthat.

Pattantyús (a világranglistán 133.) a német Bastian Stegerrel szemben (26.) harcolhatta volna ki a londoni részvétel jogát, s bár jól tartotta magát, végül hat játszmában alulmaradt lényegesen esélyesebb, csapatban ötszörös Európa-bajnok ellenfelével szemben.

A viadalon mindkét nemnél 11-11 indulási jogot osztanak ki a nyári játékokra.

A verseny második szakaszában négy, egyenként nyolcfős csoportban egyenes kieséses minitornát rendeztek, s ezek győztesei pénteken estére már kvótásokká váltak. Szombaton újabb minitornák következnek – négy, egyenként hétfős csoportban, ahol az előző szakasz döntőinek vesztesei (így például Zwickl és Pattantyús) csak a legjobb négy között kapcsolódnak be –, s újabb négy győztest avatnak, egyben további négy londoni induló személyére derül fény. A fennmaradó három kvótáról vasárnap, a zárónapon születik döntés: 16 játékos kieséses rendszerben küzd majd, s a harmadik helyért is rendeznek mérkőzést.

ASZTALITENISZ, OLIMPIAI SELEJTEZŐ
FÉRFIAK
T-csoport
Döntő: Bastian Steger (német)–Pattantyús Ádám 4:2 – Steger olimpiai kvótát szerzett
Korábban. Negyeddöntő: Pattantyús–Bartosz Such (lengyel) 4:1. Elődöntő: Pattantyús –Tiago Apolonia (portugál) 4:1
R-csoport
Korábban. Negyeddöntő: Zwickl–Bora Vang (török) 4:3. Elődöntő: Zwickl–Zeng Yi Wang (lengyel) 4:3. Döntő: Robert Gardos (osztrák) –Zwickl Dániel 4:1 – Gardos olimpiai kvótát szerzett
Q-csoport
Korábban. Negyeddöntő: Emmanuel Lebesson (francia)–Kosiba Dániel 4:3
NŐK
S-csoport
Korábban. Negyeddöntő: Lovas Petra–Katarzyna Grzybowska (lengyel) 4:3. Elődöntő: Barbora Balazova (szlovák)–Lovas 4:3

Legfrissebb hírek

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
3 perce

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
9 perce

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
18 perce

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
38 perce

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
48 perce

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
56 perce

Szélig Viktor már nagyon várja a Fradi elleni derbiket

Jégkorong
59 perce

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik