London 2012: kikaptunk a franciáktól, női tőrben sincs csapatkvóta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.03.25. 17:33
null
Szomorú vasárnap (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
A női párbajtőrözők után a női tőrözőknek sem sikerült csapatkvótát szerezniük a londoni olimpiára. A magyaroknak az ötkarikás részvétel kiharcolásához a vasárnapi verseny előtti pozíciójukat kellett volna megőrizniük a kvalifikációs ranglistán úgy, hogy maguk mögött tartják a Budapestre velük holtversenyben érkezett franciákat, illetve a németeket, akik kis hátránnyal követték őket.

A magyaroknak az ötkarikás részvétel kiharcolásához a vasárnapi verseny előtti pozíciójukat kellett volna megőrizniük a kvalifikációs ranglistán úgy, hogy maguk mögött tartják a Budapestre velük holtversenyben érkezett franciákat, illetve a németeket, akik kis hátránnyal követték őket.

Az első összecsapás bemelegítésnek nagyon is megfelelő volt a kanadaiak ellen. Az észak-amerikai együttes nem fejtett ki különösebb ellenállást, Mohamed Aida és Varga Gabriella nagyon magabiztosan kezdett, ennek eredményeként két asszó után 9–1 volt az állás, ami előrevetítette a folytatást. Egyre nőtt a különbség, végül fölényes győzelemmel lépett tovább a magyar csapat, melyben Knapek Edinát menet közben Kreiss Fanny váltotta.

Ezt követően papírforma vereség következett az olaszokkal szemben, a lényegesen jobb ellenfél simán nyert. Ekkor arra volt szükség, hogy a németek és a franciák is kikapjanak. Előbbiek hamar alulmaradtak az oroszok ellenében, utóbbiak viszont vert helyzetből fordítottak a dél-koreaiak ellen, 38–34-re vezetek, végül mégis az ázsiaiak nyertek.

A franciák később könnyedén győzték le a németeket, ezzel utóbbiak kiszálltak a kvótáért folyó versenyből, majd a magyarok is legyűrték az amerikaiakat, így az a helyzet alakult ki, hogy az ötödik hely egyben olimpiai részvételt is ért – a magyaroknak vagy a franciáknak. Az amerikaiak ellen Mohamed remekelt, plusz 16-os eredménnyel zárt, ráadásul nagyon sokat tett az utolsó asszóban, amelyben 30–31-es állásról 43–35-re fordított.

A helyosztón rosszul kezdtek a magyarok, három asszó után 3–15 volt az állás, később pedig a franciák már 20–6-ra is vezettek, innen kellett megpróbálni a visszakapaszkodást. Mohamed utolsóként 27-33-nál ment fel a pástra, de ezúttal már nem jött össze a bravúr.

„A lelkünket kivívtuk ma. Biztos, hogy sok hibát is elkövettünk, de csapatként küzdöttünk egymásért - kezdte értékelését az egyéniben londoni kvótás Mohamed. - Végig nagy energiát kellett beleadnunk minden mérkőzésbe, még az amerikaiak ellenibe is. Ráadásul figyelni kellett, hogy mi történik a másik pástokon. Szerencsénk is volt, hogy a koreaiak a franciák legyőzésével visszaadták nekünk a reményt. Az amerikaiak ellen úgy éreztem, nagyon felfokozott állapotban vívok, innen kellett volna újból felpörögni. A franciákkal szemben az első kört mindenki bukta, utána hiába küzdöttünk, már nagyon elment az ellenfél.”

„Sajnos a nap vége nem sikerült jól, mert a női tőrcsapat nem jutott ki az olimpiára – nyilatkozott Solti Antal, a női tőrválogatott vezetőedzője. – Ha az okokat vizsgálgatjuk, először a magyar sport helyzetét kell elemezni, mert általában a magyar sport is visszaesett, persze azon belül a magyar vívás nagyon is. Hogy miért? Itt kell hideg fejjel áttekinteni a helyzetet és nem szabad egymásra mutogatni. A hogyan továbbról egyelőre annyit mondhatok, most egy-két hét szabadságot kapnak a lányok, aztán felkészülünk az Eb-re mert ott bizonyítanunk kell, vissza kell szereznünk a presztízst. Ami a mai utolsó mérkőzést illeti, meg kell jegyezni, hogy a franciák nem jobbak nálunk, de ezúttal fölénk kerekedtek. Pszichés gondok lehettek, nem fizikálisak.”

A magyarok most már csak abban az esetben lehetnek ott a játékokon, ha az egyiptomiak az Afrika legjobbjaként nekik járó részvételi helyet végül nem használják fel.

A magyar vívók a négy londoni csapatverseny egyikében sem indulhatnak majd. Jelen állás szerint egyéniben a kardozó Szilágyi Áron, a párbajtőröző Imre Géza és a tőröző Mohamed Aida léphet pástra a játékokon. Hozzájuk csatlakozhat a párbajtőröző Szász Emese, a kardozó Benkó Réka és a tőröző Gátai Róbert, amennyiben eredményesen szerepel az áprilisi európai zónaversenyen, Pozsonyban.

 

NŐI TÖR VK, BUDAPEST
A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Kanada 45–21
A NEGYEDDÖNTŐBEN
Olaszország–Magyarország 45–21
Lengyelország–Egyesült Államok 45–43
Koreai Köztársaság–Franciaország 45–42
Oroszország–Németország 34–28
AZ 5-8. HELYÉRT
Magyarország–Egyesült Államok 43–35
Franciaország–Németország 45–29
AZ 5. HELYÉRT
Franciaország–Magyarország 41–33
A 7. HELYÉRT
Németország–Egyesült Államok 45–42
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Olaszország–Lengyelország 45–35
Oroszország–Koreai Köztársaság 44–34
A 3. HELYÉRT
Koreai Köztársaság–Lengyelország 37–30
DÖNTŐ
Olaszország–Oroszország 45–32
A végeredmény: 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Koreai Köztársaság, 4. Lengyelország, 5. Franciaország, 6. Magyarország (Mohamed Aida, Varga Gabriella, Knapek Edina, Kreiss Fanny), 7. Németország, 8. Egyesült Államok

 

Legfrissebb hírek

Feldhoffer Bálint törött kulcscsonttal fejezett be egy szakaszt a valenciai országúti kerékpáros körversenyen

Kerékpár
26 perce

Milánó-Cortina 2026: az első nap – infóközpont

Téli olimpia 2026
54 perce

Mindhárom csapatunkra kulcsfontosságú meccs vár a női kézi BL-ben

Kézilabda
59 perce

Kristin királynő, a női Phelps

Népsport
1 órája

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
1 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
2 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
2 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
9 órája
Ezek is érdekelhetik