London 2012: az olimpia orvosa nem javasolja a sportolóknak a kézfogást

2012.03.08. 14:38
Címkék
Közfelháborodást váltott ki Angliában Ian McCurdie, a Brit Olimpiai Bizottság és a londoni olimpia vezető orvosa, miután egy nyilatkozatában azt mondta, a játékok résztvevőinek tartózkodni kellene a kézfogásoktól.
A doktor azt mondta, a fertőzésveszély miatt nem tanácsolja a sportolóknak, hogy bármilyen módon érintkezzenek egymással, így ha tehetik, a kézfogást is kerüljék el, majd később egy másik nyilatkozatában újra megerősítette ezt.„Nem hiszem, hogy rossz dolog ezt tanácsolni. Egy olimpián vagy bármilyen más világeseményen a sportolók teljesítménye függ a betegségektől is, és bármilyen kicsi betegségérzet jelentős lehet a mutatott forma szempontjából – mondta McCurdie, aki szerint az olimpiai falu kifejezetten veszélyes a fertőzések szempontjából. – Amikor ezt tanácsolom, akkor lényegében a betegségek rizikójának minimalizálásáról és az ellenálló-képesség optimalizálásáról beszélek.”A brit média egyöntetű elítélő reakciója után a Brit Olimpiai Bizottság előbb Twitter-csatornáján „egyértelműsített”, majd szóvivője révén hivatalosan is finomított a nyilatkozaton.„Hogy világosak legyünk: fogjatok kezet, használjatok kézfertőtlenítőket, mossatok kezet, csökkentsétek a vírusveszély kockázatát. Mindent a józan ész szerint!” – szólt a sportolóknak címzett tweet.„A tanácsunkban nincsen semmi új, ez egy normális, ésszerű gyakorlati javaslat. Egyszerűen emlékeztettük az atlétákat az alapvetésekre!” – mondta Darryl Seibel szóvivő.
Legfrissebb hírek

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
2 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
30 perce

Őrzi az előnyét a Ferencváros a Górnik Zabrze otthonában

Európa-liga
32 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, Kós Hubert negyedik 100 pillangón! – videó

Úszás
47 perce

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
1 órája

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
1 órája