London 2012: a legidősebb aktív tűzoltó is viszi az olimpiai lángot

MTI MTIMTI MTI
2012.03.19. 13:35
Címkék
Nagy-Britannia legidősebb aktív tűzoltója is részt vesz a londoni olimpia lángjának nyolcezer főt érintő váltófutásában.

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint a 12 875 km-es staféta május 19-én indul, és rövid időre Írországot is érinti. A lánghordozók között megtalálható egy katona is, aki három végtagját elvesztette egy robbanás során Afganisztánban, a legidősebb pedig egy 100 éves londoni hölgy, Diana Gould lesz.

A fáklyát 70 napos körútja során korcsolyán és – a Temze folyón – evezőshajón is viszik majd a nyitóünnepségig, amelyre július 27-én kerül sor.

A 2008-as pekingi játékokat megelőző emberjogi tiltakozások miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy a láng csak a házigazda országban jár körbe.

Legfrissebb hírek

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
16 perce

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
18 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
18 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
38 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
44 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
1 órája

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája