London 2012: május 18-án érkezik az olimpiai láng Nagy-Britanniába

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.01. 17:25
Címkék
Május 18-án repülőgéppel érkezik a londoni olimpiai játékok lángja brit földre, és a július 27-ei nyitóünnepély előtt 70 napos országos körútra indul.

A szervezőbizottság (LOCOG) szerdán hozta nyilvánosságra a láng útjának hivatalos és végleges menetrendjét. Eszerint a fáklyát a hagyományos ceremónia keretében május 10-én gyújtják meg Görögországban, majd a láng hétnapos körút után, május 17-én érkezik meg Athénba, ahol a LOCOG egy képviselője veszi át.

A görög fővárosból a British Airways légitársaság erre az alkalomra különleges, aranyozott festéssel ellátott Airbus 321-es repülőgépe szállítja a fáklyát Nagy-Britannia délnyugati csücskébe, a Cornwall megyei Culdrose-ba, a királyi haditengerészet légitámaszpontjára. A repülőgép az olimpia évére utaló BA 2012 járatszámot viseli majd.

Mivel a láng hivatalosan „szimbolikus lángnak" minősül, így – a brit polgári légügyi hatóság (CAA) egyszeri különleges engedélye alapján – repülőn is szállítható.

A LOCOG szerdai tájékoztatása szerint a láng a légi utat egy olyan védett lámpásban teszi meg, amelyet egy erre a célra kidolgozott tartószerkezet rögzít szilárdan a kijelölt üléshez. A lámpást úgy tervezték meg, hogy belsejében az olimpiai láng 30 órán keresztül éghessen biztonságosan.

A BA különjáratát a cornwalli haditengerészeti támaszponton ezer vendég várja majd, köztük a helyi közösségek tagjai és a média képviselői.

Ezen a támaszponton állomásozik a brit királyi haditengerészet elsősorban mentésre és kutatásra használt Merlin, illetve Sea King helikoptereinek zöme. Itt vett részt helikopterpilóta-kiképzésen Vilmos herceg, II. Erzsébet királynő unokája, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki édesapja után majdan az Egyesült Királyság uralkodója lesz.

Az olimpiai láng május 19-én reggel hetvennapos, nyolcezer mérföldes - vagyis csaknem 13 ezer kilométeres - körútra indul Cornwallból, és ennek során érinti Nagy-Britannia összes megyéjét. Emellett átkel az ír szigetre is, ahol megfordul Észak-Írországban, sőt a brit-ír megbékélés jegyében az Ír Köztársaság fővárosában, Dublinban is.

Az útvonalat úgy tervezték meg, hogy láng a brit lakosság 95 százalékához 10 mérföldnél – 16 kilométernél – közelebb kerüljön körútja során.

Londonba érve a Temzén utazik majd az olimpia lángja a brit főváros keleti Stratford kerületében felépített olimpiai központba, és július 27-én este, a megnyitó ünnepségre érkezik meg az Olimpiai Stadionba.

A nyitóünnepély – amint azt a szervezők már a múlt hét végén bejelentették – „A csoda szigetei" (Isles of Wonder) címet viseli, és a műsornak több mint tízezer közreműködője lesz.

A 27 millió fontos (9.5 milliárd forintos) költségvetésű megnyitó ceremónia művészeti igazgatója Danny Boyle filmrendező, akinek nevéhez olyan filmsikerek fűződnek, mint az Oscar-díjas Gettómilliomos (Slumdog Millionaire) és a Trainspotting.

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
3 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
3 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
4 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik