London 2012: hétfőtől kvótáért ugranak Barta Nóráék

MTI MTIMTI MTI
2012.02.16. 12:39
Címkék
A brit fővárosba indult csütörtökön négy magyar női műugró, hogy a hétfőtől egy héten át tartó olimpiai kvalifikációs Világkupa-viadalon kiharcolja a jogot a nyári ötkarikás játékokon való részvételre.

„Erre a többszörös Eb-érmes Barta Nórának van a legnagyobb esélye, bár a megszerzett kvóták az országot, s nem a versenyzőt illetik" – mondta Gémesi László, a hazai szövetség főtitkára az MTI-nek.

Ahhoz, hogy valaki egyéniben biztos londoni induló lehessen, a középdöntőbe, vagyis a legjobb 18 közé kell jutnia.

„Ha ez netán egyik ugrónknak sem sikerül, még van mód a javításra, mivel vasárnap, az úgynevezett pótnapon a 18-ból kiszorultak számára még egy versenyt rendeznek. Ott számonként az első ötbe kell bekerülni, de lehet – mivel országonként maximum két fő rajtolhat majd Londonban –, hogy akár hatodik vagy hetedik ráadásnapi helyezés is elég az üdvösséghez" – jelezte a főtitkár.

A párosoknál nyolc duó indulhat az olimpián, ebből a tavalyi vb dobogósai és a házigazdák kettőse a lehetőségek felét már lefoglalta.

„A maradék négy helyért nyilván hatalmas harc lesz, és a reményeink itt bizony roppant szerények. De az egyéniben is nehéz a feladat, atudás mellé jó adag szerencse is kell majd"" – tette hozzá Gémesi László.

A LONDONI KVALIFIKÁCIÓÉRT KÜZDŐ MAGYAROK ÉS VERSENYPROGRAMJUK
Barta Nóra (BVSC) – 3 méteres műugrás
Kormos Villő (RLSE) – toronyugrás, szinkrontoronyugrás
Reisinger Zsófia (RLSE) – toronyugrás, szinkrontoronyugrás, 3 méteres szinkronműugrás
Gondos Flóra (RLSE) – 3 méteres műugrás, 3 méteres szinkronműugrás


Legfrissebb hírek

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
5 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
12 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
19 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
33 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
58 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
1 órája