London 2012: befejeződött a parkosítás az olimpiai központban

MTI MTIMTI MTI
2012.02.06. 13:42
Címkék
Befejeződött a „nagytakarítás” a London keleti, Stratford kerületében fekvő olimpiai központban, s ezzel az utóbbi több mint száz évet tekintve létrejött Nagy-Britannia legnagyobb városi parkja - közölte a helyi Környezetvédelmi Ügynökség.

A The Guardian napilap internetes oldalának közlése szerint a 297 futballpályányi területre, amelynek nagy része szennyezett volt, 300 ezer különböző növényt és kétezer fát ültettek. A Lea folyó öt mérföldes (körülbelül 7.5 km-es) szakaszát is helyreállították, többek között betonfalakat lebontva, hogy természetesebbé tegyék a környezetét. A munkálatok során kétmillió tonna földet fertőtlenítettek.

A környéken mintegy 22 mérföldnyi kerékpárutat és gyalogos ösvényt alakítottak ki, továbbá 44 hektárnyi területet parkosítottak – közölte a Környezetvédelmi Ügynökség, amely a munkálatok során együttműködött a többi ötkarikás állami szervezettel.

A nyári londoni olimpia július 27-én kezdődik és augusztus 12-ig tart.

Legfrissebb hírek

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
9 perce

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
37 perce

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
1 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
2 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
2 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2 órája