London 2012: a lábadozó Mészáros nem csak az olimpiai karikákat nézné

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.15. 13:32
Címkék
Bár egyelőre súlyos térdsérüléséből lábadozik, éremért megy második olimpiájára, Londonba a 70 kg-os Mészáros Anett, a Honvéd kétszeres világbajnoki ezüst- és bronzérmes cselgáncsozója.   

„Tavaly októberben volt egy verseny Abu-Dzabiban, az egyik mérkőzésemen a francia lány rátámasztott a lábamra, éreztem, hogy valami nem stimmel, ezután még egyszer ráment a lábamra, és megtörtént a baj – elevenítette fel a rossz emlékű meccset a távirati irodának Mészáros Anett. – A diagnózis szerint keresztszalag-szakadást szenvedtem, ráadásul a porc is megsérült. Műtét után rögtön elkezdtem a gyógytornát, hogy minél hamarabb be tudjam hajlítani a lábamat, most nagyjából hetvenszázalékos állapotban lehet. Nem nagyon szabad mozognom vele, szerencsére az orvos nem látja, hogy időnként már próbálgatom, forgó-csavaró mozdulatokat is teszek, persze csak óvatosan. Szörnyű volt úgy kinn lenni most hétvégén a Hungária-kupán, hogy nem indulhattam, és az ellenfeleim is tudják már, hogy miért nem láttak az utóbbi időben.”Mészáros Anett. – A diagnózis szerint keresztszalag-szakadást szenvedtem, ráadásul a porc is megsérült. Műtét után rögtön elkezdtem a gyógytornát, hogy minél hamarabb be tudjam hajlítani a lábamat, most nagyjából hetvenszázalékos állapotban lehet. Nem nagyon szabad mozognom vele, szerencsére az orvos nem látja, hogy időnként már próbálgatom, forgó-csavaró mozdulatokat is teszek, persze csak óvatosan. Szörnyű volt úgy kinn lenni most hétvégén a Hungária-kupán, hogy nem indulhattam, és az ellenfeleim is tudják már, hogy miért nem láttak az utóbbi időben.”

Mészáros Anett az eltelt négy évben sokat komolyodott 
Fotó: NS-archív)
Mészáros Anett az eltelt négy évben sokat komolyodott Fotó: NS-archív)

Ami a közeljövőt illeti, a 24 éves Európa-bajnok a héten Tatán kezdi meg a felkészülést, de egyelőre főleg az uszodában lesz, és fogásokat gyakorol. Teljes értékű edzésmunkát ugyanis várhatóan csak áprilisban tud majd végezni.

„Mindenképpen szeretnék elindulni április végén a cseljabinszki Eb-n, mert ott lesz utoljára sanszom arra, hogy összekerüljek olyan emberekkel, akikkel utána az olimpiáig már nem tudok. Akkor véget ér a kvalifikációs időszak, de persze az olimpiáig még kell majd néhány felhozó mérkőzés, nem lehet egyből a mélyvízbe ugrani.”

A kvalifikáció kapcsán Mészáros Anett közölte: számításai szerint már semmiképpen nem csúszhat le az ötkarikás játékokról, igaz, a hátralévő időben feljebb sem tud kapaszkodni a rangsorban a mostani hatodik helyéről.

„Kiemeltként jobb sorsolást kaphatnék Londonban, ugyanis ha mondjuk második lennék a ranglistán, akkor például csak a döntőben kerülhetnék össze az éllovas francia Décosse-szal. De nem foglalkozom ezzel, aki jön, azzal megküzdök és kész. Úgy érzem, egy éremre oda tudok érni.”

Toncs Péter tanítványa kiemelte, hogy mivel 2008-ban ott volt Pekingben, már némi rutinnal utazik majd Angliába, ismeri az olimpiára jellemző stresszt.

„Pekingben még nagyon fiatalok voltunk, Ungvári Miki kivételével mindenkinek az volt az első olimpiája, csak néztük a karikákat, a legjobb versenyzőket. Most már sokat komolyodtunk, úgyhogy nem a karikákat fogjuk nézni. Az biztos, hogy amint véget ér majd az olimpia, egy nagy pihenőt fogok tartani, aztán elkezdek készülni a jövő évi, budapesti Európa-bajnokságra...”

Legfrissebb hírek

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
6 perce

Klub-vb: PSG–Real Madrid elődöntő

Klub-vb
9 perce

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
1 órája

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
1 órája

Djokovics tizennegyedzser elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
1 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
1 órája

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
1 órája

Először veszített a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik