London 2012: Böczögő nyolcadik lett, biztossá vált a kvóta

MTI MTIMTI MTI
2012.01.12. 16:20
Címkék
A csütörtökön közölt hivatalos végeredmény értelmében Böczögő Dorina 8. lett az egyéni összetettben a tornászok Londonban zajló tesztversenyén, így biztossá vált, hogy olimpiai kvótát szerzett.

Altorjai Sándor, a magyar szövetség (MATSZ) főtitkára csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Böczögő mind a négy szeren jól teljesített, s bár voltak kisebb hibái, összességében jó gyakorlatokat mutatott be.

„Elégedettek és boldogok lehetünk, mert Hidvégi Vid után Böczögő is megszerezte az ötkarikás indulási jogot, így maximálisan teljesítettük célkitűzéseinket – fogalmazott Altorjai. – Ha a jövő hét elején a ritmikus gimnasztikázó Vass Dórának is sikerül megszereznie a kvótát, akkor a Magyar Tornaszövetség négy versenyzővel utazik Londonba, ez pedig óriási siker.”

A 19 esztendős Böczögő azt mondta, nem szokott izgulni a versenyek előtt, most először fordult elő vele, hogy a megszokottnál idegesebben állt oda a szerekhez.

„Mindennek ellenére nagyon örülök, hogy jól sikerültek a gyakorlataim, és boldog vagyok, hogy ott lehetek Londonban az olimpián” – tette hozzá a Békéscsabai TC versenyzője.

Kedd éjjel a lólengésben világbajnoki negyedik Hidvégi Vid szerzett indulási jogot az olimpiára, tavaly októberben pedig a tokiói vb-n a lólengésben aranyérmes Berki Krisztián jutott kvótához. A londoni nyári játékokon három magyar tornász biztosan ott lesz, erre pedig a 2000-es sydneyi ötkarikás csúcsesemény óta nem volt példa.

Legfrissebb hírek

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
2 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
14 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n

Úszás
16 perce

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
26 perce

Jackl Vivien negyedik lett 400 vegyesen a vizes Eb-n

Úszás
27 perce

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
31 perce

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
40 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
46 perce