CSOPORTBEOSZTÁS
EREDMÉNYEK
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
A 3. SELEJTEZŐKÖR EREDMÉNYEI
A 2. SELEJTEZŐKÖR EREDMÉNYEI
AZ 1. SELEJTEZŐKÖR EREDMÉNYEI
A BAJNOKOK LIGÁJA SZURKOLÓI FÜZETE (letölthető)
BL-nyerőcsapat – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
A BEK (BL) döntői
Futball-lexikon
Negyedik mérkőzésén negyedik vereségét is elszenvedte a Rapid Wien a Bajnokok Ligája csoportkörében. Az A-csoportban szereplő osztrákok ezúttal Brugesben kaptak ki egy góllal. A magyar játékosok közül Korsós György kilencven percig volt a pályán, míg Garics Györgyöt a 83. percben Dober helyére cserélte be Josef Hickersberger vezetőedző.

Reuters
Korsós Clement és Portillo között küzd a labdáért

Reuters
Korsós Clement és Portillo között küzd a labdáért
BAJNOKOK LIGÁJA 2005–2006
A magyar labdarúgó-válogatott középpályása hozzátette, hogy az ő két góljukat az év végi összefoglalókban a szépségdíjas találatok között mutogatnák, az első két kapott gólt ellenben a bakiparádék között.
"Az első belga találat szögletből esett, a kapusunk megpróbálta kiöklözni a labdát, ám az leragadt a nagy sárban, s az érkező Portillo közelről besodorta a hálóba. A második gól szabadrúgásból esett, egy olyan lövés után, amiből máskor kontrákat szoktunk indítani, ezúttal azonban a labda átvánszorgott a sorfalon, és a kapuban kötött ki."
Korsós a saját teljesítményéről azt mondta, hogy hasonlóan ment neki is, mint a csapatnak. Az együttes BL-szereplésével természetesen nem elégedetttek, álmukban sem gondolták volna, hogy négy találkozó után továbbra sem lesz pontjuk, ráadásul már annak az esélye is elszállt, hogy elérjék az UEFA-kupára jogosító harmadik helyet, amit a szezon előtt elképzeltek maguknak.
"Ha annyi szerencsénk lett volna, mint amennyi balszerencsénk volt az eddigi mérkőzéseken, akkor már hét pontunk lenne. - fejezte be Korsós - Az utolsó két mérkőzésen most már nyugodtan, felszabadultan játszhatunk, mivel már semmi tétje nincs számunkra a találkozóknak.
Bajnokok Ligája csoportkör, 4. forduló, A-csoport
FC BRUGES (belga) – RAPID WIEN (osztrák) 3-2 (2-1)
Brüsszel, vezette: Alon Yefet (izraeli).
Gólszerző(k):Portillo (9.), Balaban (25.), Verheyen (63.), ill. Kincl (1.), Adamski (81.)
Cserék: Lawaree h. Akagunduz (70.), Dollinger h. Martinez (70.), Balaban h. Englebert (82.), Dober h. Garics (83.), Leko h. Roelandts (86.), Portillo h. De Oliveira (90.)
Brüsszel, vezette: Alon Yefet (izraeli).
| FC BRUGES | RAPID WIEN |
| Butina | Hedl |
| Vanaudenaerde | Dober |
| Maertens | Hiden |
| Spilár | Bejbl |
| Clement | Adamski |
| Blondel | Hlinka |
| Vermant | Hofmann |
| I. Leko | Korsós Gy. |
| Verheyen | Dollinger |
| Portillo | Kincl |
| Balaban | Lawaree |
| Vezetőedző: | Vezetőedző: |
| Jan Ceulemans | J. Hickersberger |
Cserék: Lawaree h. Akagunduz (70.), Dollinger h. Martinez (70.), Balaban h. Englebert (82.), Dober h. Garics (83.), Leko h. Roelandts (86.), Portillo h. De Oliveira (90.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






