Korsós György: Balfék gólokat kaptunk

Vágólapra másolva!
2005.11.03. 14:11
Címkék
Negyedik mérkőzésén negyedik vereségét is elszenvedte a Rapid Wien a Bajnokok Ligája csoportkörében. Az A-csoportban szereplő osztrákok ezúttal Brugesben kaptak ki egy góllal. A magyar játékosok közül Korsós György kilencven percig volt a pályán, míg Garics Györgyöt a 83. percben Dober helyére cserélte be Josef Hickersberger vezetőedző.
Korsós Clement és Portillo között küzd a labdáért
Reuters
Korsós Clement és Portillo között küzd a labdáért
Korsós Clement és Portillo között küzd a labdáért
Reuters
Korsós Clement és Portillo között küzd a labdáért


"Nincs rá jobb szó, balfék gólokat kaptunk - kezd bele a mérkőzés értékelésébe Korsós György -, amúgy is ez volt a legrosszabb mérkőzésünk az idei sorozatban, ám ennek ellenére sem érdemeltünk vereséget..."

A magyar labdarúgó-válogatott középpályása hozzátette, hogy az ő két góljukat az év végi összefoglalókban a szépségdíjas találatok között mutogatnák, az első két kapott gólt ellenben a bakiparádék között.

"Az első belga találat szögletből esett, a kapusunk megpróbálta kiöklözni a labdát, ám az leragadt a nagy sárban, s az érkező Portillo közelről besodorta a hálóba. A második gól szabadrúgásból esett, egy olyan lövés után, amiből máskor kontrákat szoktunk indítani, ezúttal azonban a labda átvánszorgott a sorfalon, és a kapuban kötött ki."

Korsós a saját teljesítményéről azt mondta, hogy hasonlóan ment neki is, mint a csapatnak. Az együttes BL-szereplésével természetesen nem elégedetttek, álmukban sem gondolták volna, hogy négy találkozó után továbbra sem lesz pontjuk, ráadásul már annak az esélye is elszállt, hogy elérjék az UEFA-kupára jogosító harmadik helyet, amit a szezon előtt elképzeltek maguknak.

"Ha annyi szerencsénk lett volna, mint amennyi balszerencsénk volt az eddigi mérkőzéseken, akkor már hét pontunk lenne. - fejezte be Korsós - Az utolsó két mérkőzésen most már nyugodtan, felszabadultan játszhatunk, mivel már semmi tétje nincs számunkra a találkozóknak.

Bajnokok Ligája csoportkör, 4. forduló, A-csoport

FC BRUGES (belga) – RAPID WIEN (osztrák) 3-2 (2-1)

Brüsszel, vezette: Alon Yefet (izraeli).
A KEZDŐCSAPATOK:
FC BRUGES RAPID WIEN
Butina Hedl
Vanaudenaerde Dober
Maertens Hiden
Spilár Bejbl
Clement Adamski
Blondel Hlinka
Vermant Hofmann
I. Leko Korsós Gy.
Verheyen Dollinger
Portillo Kincl
Balaban Lawaree
Vezetőedző: Vezetőedző:
Jan Ceulemans J. Hickersberger
Gólszerző(k):Portillo (9.), Balaban (25.), Verheyen (63.), ill. Kincl (1.), Adamski (81.)
Cserék: Lawaree h. Akagunduz (70.), Dollinger h. Martinez (70.), Balaban h. Englebert (82.), Dober h. Garics (83.), Leko h. Roelandts (86.), Portillo h. De Oliveira (90.)
Legfrissebb hírek

NB I: MTK Budapest–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
8 perce

A Nagymihály elleni döntetlennel indította a bajnokságot a Dunaszerdahely

Minden más foci
17 perce

Szuperliga: Radnik–Topolya

Minden más foci
18 perce

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
18 perce

Négygólos döntetlennel kezdődött meg a labdarúgó NB III idénye

Labdarúgó NB II
19 perce

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
20 perce

Vívás: Magasra tettük a lécet – Szirmai Benedek

Egyéb egyéni
28 perce

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
46 perce
Ezek is érdekelhetik